8 milliárd forintos orvostechnikai fejlesztés jön itthon

Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 8,3 milliárd forintból megújulnak a központi régió kórházaiban és szakrendelőiben az orvostechnikai és informatikai eszközök - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere mai sajtótájékoztatóján.

Beszereznek diagnosztikai, képalkotó diagnosztikai, laboratóriumi eszközöket és sebészeti műszereket. Emellett endoszkópos , aneszteziológiai és intenzív terápiás, műtéti eszközöket, műtői berendezéseket, fizioterápiás, sterilizáló és higiénés eszközöket vásárolnak, valamint kórházi bútorokat is. Az informatikai fejlesztés révén pedig négyezer számítógép és nyomtató kerül a kórházakba és szakrendelőkbe.

Felmérték a hazai orvosi szakmák állapotát A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya rendhagyó kötetet jelentett meg A hazai orvosi szakmák helyzete és perspektívái a 21. század elején címmel. Nemcsak feltárták a jelenlegi állapotokat, de konkrét megoldási javaslatokkal is előálltak. Részleteket itt olvashat.

A 8,3 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés 23 kórházat és járóbeteg-szakrendelőt érint, de ezeket egyelőre nem pontosították. Kásler Miklós azt azonban kiemelte, hogy a koronavírus-járvány nagyon professzionális és jó eredménnyel kecsegtető kezelésével párhuzamosan folytatódnak a magyar egészségügy teljes átalakítását eredményező fejlesztések, így az Egészséges Budapest Program is.

Többek között műtéti eszközöket, műtői berendezéseket is beszereznek majd. Fotónk illusztráció, forrása: Getty Images
Többek között új, korszerű műtéti eszközöket, műtői berendezéseket is beszereznek majd. Fotónk illusztráció, forrása: Getty Images

A miniszter hangsúlyozta továbbá, hogy a kormány elkötelezett az új egészségkultúra iránt, amelynek fókuszában a megelőzés áll, és amely az ellátás technikai színvonalának emelésével hosszabbítja meg az emberi életet, növeli az egészségben eltöltött évek számát.

A sajtótájékoztatón azt is felidézte, hogy 2010-2016 között 500 milliárd forintot fordítottak a vidéki kórházak, szakrendelők felújítására, újak építésére, eszközök beszerzésére. Valamint hozzátette: az Egészséges Budapest Program keretében Budapest és a központi régió intézményei - szakrendelők, kórházak és a Semmelweis Egyetem - újulnak majd meg, erre 2026-ig több mint 700 milliárd forintot fordít a kormány.

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A Dunántúl északnyugati tájain várható legkisebb eséllyel csapadék, másutt estig még az ország több pontján erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar, néhol felhőszakadás is előfordulhat. Zivataroktól függetlenül az Alpokalján néhol megerősödhet az északi szél. Késő estére döntően 15 és 20 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra nem kell számítani. A napos időszakokban ugyanakkor erős lesz az UV-sugárzás.