Életmód
Alrovatok
"A többiek a cigisdoboz után nyúlnak, én meg előveszem a Rubik-kockát"
A 20 éves egyetemista állítja, hogy semmivel sem jobb a memóriája, mint egy átlagembernek, csupán megtanulta használni. Az eredmények ők igazolták: október végén Bangkokban 19 kockából 19-et kirakott vakon, s ezzel elhozta a világbajnoki címet.
A nőinek vélt betegség a férfiak között is szedi áldozatait
A Leeds Egyetem kutatói arra hívják fel a figyelmet, hogy csak kevesen vannak tisztában a férfi mellrák veszélyével, és az esetek számának növekedése ellenére a legtöbb férfi nem is tud róla, hogy ki van téve a betegség kockázatának.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban nyugaton, délnyugaton szakadozhat a felhőzet. Az ország északkeleti, keleti harmadán-felén tartós havazás várható. Eközben nyugat felől fagyott esőbe, ónos esőbe, majd esőbe vált a csapadék hazánk nyugati, délnyugati felén, miközben gyorsan szűnik is. A déli tájakon megélénkül a délies szél, majd késő délutánra mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és +7 fok között alakul, délnyugatról északkelet felé haladva számíthatunk az egyre alacsonyabb értékekre.Késő estére többnyire -10 és -1 fok közé hűl a levegő. A magasabb légrétegekben gyors melegedés zajlik, ami az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.