Egészségesek, de nagyon stresszesek a magyar mentősök

Köztudott tény, hogy a magyar lakosság átlag életkora elmarad az uniós átlagtól. Ez részben annak is köszönhető, hogy sokan nem járnak el rendszeresen szűrővizsgálatra, kontrollra, így gyakran váratlanul éri őket egy-egy betegség. És vajon a mentőknek mikor van idejük vizsgálatokra járni? Bár azt gondolnánk, hogy mivel mindig orvos közelében vannak, bármikor, ez még sincs így. Az Idealbody Kft. ezért elvitte hozzájuk a "labort".

A rendszeres orvosi szűrővizsgálatok nagyon fontosak, hiszen segítségükkel számos betegség megelőzhető, vagy könnyebben kezelhető, ha már kialakult. Sokan azonban tartanak az orvosi rendelőktől, vagy egyszerűen nincs idejük elmenni, ezért tavaly útjára indult Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja. A program keretében 2010-től 10 éven keresztül egy szűrőkamion járja a magyar településeket, hogy az érdeklődők egészségi állapotát a legmodernebb berendezésekkel mérjék fel. A szűrőkamion mögött álló szakmai tanács a szóban forgó cég mellett a Turbó diéta, Magyarország egyik vezető fogyókúrás termékének forgalmazóját is meghívta a programba.

A cég számára azonban nem csak a lakosság egészsége a fontos, de azokra is odafigyelnek, akik értünk tesznek nap mint nap, és életeket mentenek - a mentődolgozókra. A cégnek köszönhetően a szűrőkamion ezért most egy napon keresztül csak az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak egészségi állapotát mérte fel, így többek között megvizsgálták az egészségügyi dolgozók látását, hallását, vérnyomását, de teljes testanalízist is végeztek rajtuk.

A szűrések szerencsére jó eredményeket hoztak, a magyar mentősök jó egészségnek örvendenek. A vizsgálatoknak Győrfi Pál is alávetette magát, akinek minden értéke megfelelő lett, azonban a rohanó életmód mellett a stressz levezetésére több figyelmet kellene fordítania, csakúgy, mint a többi mentődolgozónak.

"Én személy szerint is nagyon fontosnak tartom, hogy rendszeresen eljárjunk szűrővizsgálatokra, és emellett lehetőségeinkhez mérten odafigyeljünk az egészséges táplálkozásra, sportos életmódra. A mentők komoly fizikai és lelki terheknek vannak kitéve. Munkatempójuk nagyon feszített, hiszen mindig indulásra készen kell állniuk, így gyakran még arra sincs idejük, hogy egyenek" - nyilatkozta a szóvivő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!