Életmód
Alrovatok
Mutatjuk, ki utazhat hétvégén ingyen a fővárosba
A MÁV-VOLÁN-csoport és a GYSEV díjmentes utazást biztosít az ország bármely pontjából a fővárosba az április 29-én a Rózsák terén és a Papp László Budapest Sportarénában tartandó rendezvényekre, valamint április 30-án a Ferenc pápa által a budapesti Kossuth Lajos téren bemutatandó szentmisére érkező és onnan hazatérő zarándokok számára.
Így lehet ragyogó bőröd tavasszal
A tavasz beköszöntével egyre hosszabbak és melegebbek a nappalok. A természet is újjáéled, minden kizöldell, a madarak csiripelnek. A környezet felébred téli álmából, ezzel együtt pedig a tested is újult erőre kap. Mutatjuk, hogy készítheted fel a bőrödet is a tavaszi megújulásra.
Pénz járhat, ha bringával mész dolgozni
A munkáltatók az adó terhére vehetnének bringákat és szervizelhetnék azokat, a gyerekekre pedig közlekedési alapismeretekből két vizsga is várhat a jövőben – ismertette a Nemzeti Kerékpáros Stratégia részleteit Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős államtitkár.
Napközben elsősorban északkeleten, kisebb területen délnyugaton csökkenhet a felhőzet, de másutt várhatóan marad a borult idő, ugyanakkor a látási viszonyok napközben javulhatnak. Reggelig még elszórtan gyenge eső, a Nyugat-Dunántúlon kevés helyen ónos eső előfordulhat, emellett szitálás is valószínű a ködös tájakon, ezt követően számottevő csapadék már nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a keleties szél.A csúcshőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű. Késő estére -10 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.