A kullancs elől nem futhatunk el, de felkészülhetünk rá (x)

Bár sokan a hidegebb hónapokban is kitartóan róják a kilométereket, azért a futás igazi szezonját a tavaszi és a nyári hónapok jelentik. Ilyenkor alig várjuk, hogy „felköthessük a nyúlcipőt” és a parkban, vagy ha tehetjük a természetben, kifussuk magunkból a stresszt és felpezsdítsük a vérünk. Erre rajtunk kívül, még leginkább a kullancsok várnak, amelyek némelyike veszélyes betegségeket terjeszthet.

Érdemes odafigyelni a megelőzésre!

Mint a legtöbb sportnak, a futásnak is számos jótékony hatása lehet az egészségünkre és közérzetünkre egyaránt. Akik már túl vannak a kezdeti időkre jellemző gyors kifulladáson, és magabiztosan tartják az iramot, állítják, hogy a fárasztó edzés örömérzéssel is társulhat, ha kitartóak vagyunk.

FOTÓ: PFIZER GYÓGYSZERKERESKEDELMI KFT.

Ám érdemes tudnunk, hogy a természetben a kullancsok szemszögéből nézve megfelelő alanyok vagyunk a táplálkozásra, ugyanis ezeknek az élőlényeknek minden fejlődési szakaszukban szükségük van vérszívásra, amit állatok vagy emberek csípése során tudnak megtenni. A kullancsok érzékszerveikkel megérzik az ember közelségét, és rejtekhelyükön az alkalmas pillanatot bevárva, megtapadnak a mozgásban lévő táplálékforrás ruházatán vagy bőrfelületén. A testen olyan helyet keresnek, ahol vékony a bőr, ezért a könyök- és térdhajlatot, valamint a felkar belső felületét és a deréktájékot részesítik előnyben.(1)

Természetesen ez ne vegye el a kedvünket a mozgástól, csak tegyük meg a kellő óvintézkedéseket, ha erdőben, valamint egyéb, bokros-fás, sűrű aljnövényzetű területen, illetve a városban, az összefüggő növényzettel borított kisebb-nagyobb parkokban készülünk a futásra.(2)

Viseljünk inkább világos színű, hosszú ujjú pólót, valamint sűrű szövésű, szintén világos színű nadrágot, a világos színű ruházaton ugyanis sokkal könnyebb észrevenni a sötét színű kullancsokat. Az inget tűrjük be a nadrágba, a nadrág szárát pedig a zokniba. Használjunk kullancsriasztó szereket, bőrünkre és ruházatunkra juttatva. Emellett nem lehet eléggé hangsúlyozni a kullancs mihamarabbi felfedezésének és eltávolításának fontosságát.(1)

Miért kell ezekre különös figyelmet fordítani?

Ezekkel az óvintézkedésekkel megelőzhetőek lehetnek a fertőzött kullancsok által terjesztett betegségek, melyek közül hazánkban a két leggyakoribb a Lyme-kór és az FSME-vírus* okozta agyvelőgyulladás.(1) Szerencsére ez utóbbi esetében elérhetőek megelőzési lehetőségként védőoltások is.

A Lyme-kór legjellegzetesebb klinikai tünete a vándorló bőrpír (erythema migrans), amely általában 7-10 napos (de minimum 48 órás) lappangási idő után, a csípés helyén jelentkezik, és csak enyhe fájdalommal, esetleg viszketéssel jár. Ritkán súlyosabb idegrendszeri tünetek is előfordulhatnak. Szájon át alkalmazott antibiotikummal általában jól gyógyítható.(1)

Az FSME-vírus* okozta agyvelőgyulladás esetében a fertőzés jelentős részben tünetmentes vagy enyhe tünetekkel jár, és néhány nap után a panaszok megszűnnek. Minden ötödik betegnél azonban egy második, lázzal és a központi idegrendszer gyulladásával járó szakasz is követi az elsőt, a csípés utáni 3-4. héten. A betegség ilyenkor kórházi ellátást és esetenként intenzív kezelést igényel. Specifikus, vírus ellenes terápiája nincs, a kórházi ellátás során a tüneteket enyhítő kezelést alkalmaznak, viszont a fertőzés megelőzésében segíthetnek a védőoltások.(2) A prevenció lehetőségéről érdemes a háziorvossal konzultálni. Ideális a kora tavasszal megkezdett oltásrend, így akár 1 hónapon belül védettséget lehet szerezni a vírus ellen az adott kullancsszezonra szeretteink és saját magunk számára is. (1,2)

JÓ TUDNI!
1.
 Nem mindegyik kullancs hordoz fertőző betegséget, ám Európában, így Magyarországon is élnek különböző kórokozóval fertőzött kullancsok.(1)
2. Az élősködők jellemzően az aljnövényzetben élnek, onnan másznak fel a ruházatra, lábunkra és nem a fákról potyognak ránk.(1)
3. Az FSME-vírus okozta kullancsencephalitisnek nincs vírusellenes gyógyszeres terápiája, csak a tünetek kezelését célzó, támogató gyógyszeres kezelés lehetséges. A betegség megelőzésében ugyanakkor segíthetnek a védőoltások.(1,2)
4. A Többmintkullancs.hu oldalon a kullancsokkal, az általuk terjesztett betegségekkel, megelőzéssel kapcsolatos hasznos információkat megtalálja egy helyen.


Referenciák:
*FSME-vírus: Frühsommer Meningoenzephalitis Virus, kullancsencephalitis vírus

  1. NNK Lakossági tájékoztató a kullancsokról https://www.nnk.gov.hu/index.php/jarvanyugyi-es-infekciokontroll-foosztaly/141-lakossagi-tajekoztatok/altalanos-tajekoztatok/1078-tajekoztato-a-kullancsokrol Utolsó megtekintés: 2023.03.20.
  2. Módszertani levél a 2023 évi védőoltásokról. Elérhető: https://www.antsz.hu/data/cms107585/VML_2023_NNK.pdf. Utolsó megtekintés: 2023.04.03.

Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.
1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park, “A” épület
Tel.: 06-1-488-3700, www. pfizer.hu
Lezárás dátuma: 2023.04.05.
PP-UNP-HUN-0220
OGYÉI engedélyszám: OGYÉI/24330-2/2023

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.