5 hónapig folyton hányt, kihullottak a fogai

Erős fájdalmai miatt 2 hétig gyógyszert kellett szednie egy 18 éves fiatal nőnek, a szertől azonban gyomorfekélye lett. Ezt követően 5 hónapon keresztül szinte folyamatosan hány, majd összes fogát elvesztette. Mindössze 19 éves volt, amikor már kivehető műfogsort kezdett használni.

A már 25 éves Natalie Lacasse élete jelentősen megváltozott, amikor 18 évesen autóbalesetet szenvedett. Sérülései miatti fájdalmainak enyhítésére az orvosok naproxéntartalmú, nem-szteroid fájdalom- és gyulladáscsökkentő gyógyszert (NSAID) írtak fel a fiatal nőnek. A szert 2 hétig kellett szednie, azt azonban sem ő, sem az orvosok nem sejtették, ennek milyen komoly következményei lesznek.

fiatal nő fogfájással küzd
A ma 24 éves nő még csak 19 éves volt, amikor már kivehető műfogsort kezdett használni. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Gyomorfekély, hányás, műfogsor

A fájdalomcsillapító gyógyszernek nagyon súlyos mellékhatásai voltak, szedése ugyanis gyomorfekélyt okozott Natalie-nál, ennek következtében pedig 5 hónapon át szinte folyamatosan hányt a fiatal nő. A rendszeresen felöklendezett gyomorsav végül lebontotta a zománcot a fogairól, így 19 éves korára Natalie összes foga kihullott – számolt be a megdöbbentő történetről a Metro.

Megtanulta újra elfogadni önmagát

A fiatal nő tehát már 19 éves kora óta műfogsort visel. Emiatt az évek alatt sok bántást kapott, ez pedig jelentősen megtépázta Natalie önbizalmát. Egy ideig szégyellte mosolyát, és teljesen bezárkózott, nem találkozott szinte senkivel.

Azóta viszont újra megtanulta elfogadni és szeretni önmagát, az új mosolyával együtt. Mint TikTok-csatornáján is megosztotta, ma már annyira felszabadult, hogy néha el is felejti betenni a fogait, és úgy mosolyog az emberekre – ezt persze általában megdöbbent arckifejezések kísérik.

Natalie jelenleg arra vár, hogy elkészüljön speciális fogsora. Bal állkapocsízülete ugyanis egy kissé fejletlen, így jelenlegi fogsora csupán esztétikai szerepet tud betölteni: enni és érthetően beszélni nem tud vele.

„Feketék lettek a csontjaim egy gyógyszertől”
Egy ritka és alig ismert rendellenességre hívta fel követői figyelmét egy TikTok-felhasználó. Bizonyos körülmények között ugyanis előfordulhat, hogy a csontjaink befeketednek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!