Életmód
Alrovatok
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
8 órában dolgozol? Így kapcsolódhatsz ki
Nyolchetes, virtuális, mérsékelt intenzitású jógaprogramot tervezett az Illinois-i Urbana-Champaign Egyetem, amely kifejezetten a stressz tüneteit tapasztaló, teljes munkaidőben dolgozó felnőttek számára készült. Eredményeik szerint az otthoni jóga csökkenti a stresszt és javítja a memóriát. Ráadásul szinte bárki képes rá.
A fagyi és a lángos után a strand ára is kilőtt
Többszöri, fokozatos áremelés után átlagosan 40 százalékkal lesznek drágábbak a főszezoni strandbelépők, mint egy éve ilyenkor. A jó hír az, hogy a felújítás miatt ideiglenesen zárva tartókat leszámítva minden fürdő túlélte a koronavírust és az energiaárak robbanását.
Így vadásznak rád is az adathalászok
Az elmúlt egy évben legalább 100-150 ezer internetező adott információkat e-mailben személyes adatairól, és bár sokan biztosak abban, hogy legális szolgáltatói kapcsolatfelvétel történt, mintegy 20-50 ezer között lehet azok száma, akik illegális adathalászat áldozataivá váltak, tehát akár minden harmadik-ötödik internetező érintett lehetett – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) közös kutatásából.
Ennyit keres ma egy pályakezdő
A húszas éveikben járó fiatal magyarok átlagos nettó jövedelme 2023 első negyedévében 182 ezer forint volt, egy év alatt 40 ezer forinttal, több mint 28 százalékkal nőtt. A korosztály több mint 13 százalékának ugyanakkor semmilyen jövedelme nincs, míg 11 százalékuk több mint 400 ezer forintból gazdálkodhat – derült ki a K&H ifjúsági indexéhez készült jelentésből.
Orvosnak készül a legfiatalabb törökországi életmentő
Mező Marcell nevét az egész ország megismerte, miután a legfiatalabb önkéntes mentőként a Kutyákkal az Életért Alapítvány csapatával kutatott túlélők után a törökországi földrengés idején. A 19 éves jászberényi fiatalember a napokban érettségizik, a héten épp az írásbeli megmérettetések vannak soron.
Meglepő, milyen értékünkre utaznak a netes csalók
Az elmúlt egy évben legalább 100-150 ezer internetező adott információkat e-mailben személyes adatairól. Bár sokan biztosak abban, hogy legális szolgáltatói kapcsolatfelvétel történt, mintegy 20-50 ezer között lehet azok száma, akik illegális adathalászat áldozataivá váltak. Tehát akár minden harmadik-ötödik internetező érintett lehetett – derült ki egy friss hazai kutatásból.
A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.