Ennyit keres ma egy pályakezdő

A húszas éveikben járó fiatal magyarok átlagos nettó jövedelme 2023 első negyedévében 182 ezer forint volt, egy év alatt 40 ezer forinttal, több mint 28 százalékkal nőtt. A korosztály több mint 13 százalékának ugyanakkor semmilyen jövedelme nincs, míg 11 százalékuk több mint 400 ezer forintból gazdálkodhat – derült ki a K&H ifjúsági indexéhez készült jelentésből.

A 19 és 29 év közötti fiatalok pénzügyi helyzetét vizsgáló elemzés szerint az elmúlt három évben hullámzó volt a korosztályhoz tartozó fiatal magyarok személyes havi nettó jövedelme, és nagyok az egyéni különbségek is. A 2020. első negyedévi mérés szerint 131 ezer forint volt a vizsgált korcsoport nettó személyes jövedelme, amely 2021. első három hónapjára 123 ezer forintra csökkent, egy évvel később pedig 141 ezer forintra emelkedett.

fizetés, fiatal, munka, kereset, átlagjövegedelem
A fiatalok keresete igen nagy szórást mutat. Fotó: Getty Images

A felmérés válaszadóinak 14 százaléka 50 ezer forintnál kisebb havi jövedelemről számolt be, 9 százalékuk 50-74 ezer, 5 százalékuk pedig 75-99 ezer forinttal rendelkezik. A vizsgált korosztályban tehát 10-ből 4-en kevesebb, mint 100 ezer forintból gazdálkodhatnak egy-egy hónapban, 11 százalékuk viszont több mint 400 ezer forintot visz haza havonta. A férfiak 214 ezres, a nők 148 ezres átlagos jövedelemről számoltak be. A 19-25 évesek átlagos 175 ezer forintos bevételével szemben a 26-29 éveseké már 193 ezer forintot tesz ki. A reprezentatív online kérdőív 500 fiatal megkérdezésével készült február közepén.  

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról is, hogy a 16 és 30 év közötti korosztály 79 százaléka fél attól, hogy nem fogja tudni megvalósítani az álmait pénzügyi szempontból.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!