A közelgő érettségi kapcsán a Kutyákkal az Életért Alapítvány készített interjút Mező Marcellel, amelyet az alábbiakban közlünk.
Kutyákkal az Életért Alapítvány: Ez az év nem csak az önkéntes munkád szempontjából mérföldkő. Idén érettségizel le – hogyan haladsz a felkészüléssel, milyen vizsgák várnak még rád?
Mező Marcell: Úgy gondolom, jól állok. Az angol vizsgán már túl vagyok, de nehéz napok vannak előttem. Biológia és kémia tantárgyból emelt szintű érettségi vizsgát kell tennem, ugyanis ezek a feltételei annak, hogy orvosi egyetemre jelentkezzek. Ezek mellett még magyarból, matekból, történelemből fogok érettségi vizsgát tenni.
KEA: Tehát továbbra is az orvosi egyetem a cél?
M.M.: Igen, és elsősorban Szegeden szeretnék tovább tanulni. Leginkább a radiológia szak vonz, de elképzelhető, hogy az egyetem alatt ez más irányt is vehet, meglátjuk. Bár nehéz bekerülni, viszont úgy gondolom, hogy megfelelő felkészüléssel sikerülhet.
KEA: A törökországi földrengéskor szinte gondolkodás nélkül a Kutyákkal az Életért Alapítvány mentőcsapatával tartottál. Mi motivált téged abban, hogy segíts a bajbajutottakon?
M.M.: Már többször is megtapasztaltam, hogy milyen jó érzés segíteni másokon, és ezt az érzést minél többször szeretném átélni. Ez a törökországi mentésnél sem volt másként: nagyon jó érzés volt látni az örömöt az arcokon, amikor segíteni tudtunk a csapattal. Amit ott átéltem, igazából megerősített abban, hogy az orvosi pályát kell választanom.
KEA: Két hónap távlatából hogyan él benned az a pár nap, amelyet a földrengés helyszínén töltöttél túlélők után kutatva?
M.M.: A törökországi földrengés mindenképpen tanulságos volt számomra. Sok mindent megtanultam azzal kapcsolatban, hogy milyen kompetenciák szükségesek egy éles helyzetben. Ezeket a tanulságokat felhasználva próbálunk minél hatékonyabban és céltudatosabban tréningezni Blackkel (Mező Marcell labradorja – a szerk.).
KEA: Édesanyád megbékélt a tudattal, hogy bármikor hívhatnak téged bevetésre, akár külföldre is? Hiszen Törökországba is „titokban” indultál el, mire a szüleid hazaértek, te már a gépen ültél.
M.M.: Szerintem ezzel a tudattal sosem fog megbékélni, hiszen akkor apukámmal együtt nagyon féltettek. Ugyanakkor tudták azt is, hogy nem leszek magamra utalva, Gábor (Szabó Gábor, az alapítvány elnöke) és a többiek mellettem lesznek mindvégig. Így, hogy épségben hazaértünk a kutyával, már sokkal nyugodtabb ezzel kapcsolatban.
KEA: Hazatérésetek után hogyan fogadtak benneteket, milyen elismerésekben részesültél?
M.M.: Már a reptéren is nagyon jó érzés volt, hogy sokan kint voltak és örültek annak, hogy épségben hazaérkeztünk. Amikor hétfőn mentem iskolába az osztályom tapssal, konfettivel és egy számomra készített plakáttal fogadott, a tanáraim pedig elismerésüket fejezték ki. A Sándor-palotában a köztársasági elnök asszony köszönetét és elismerését fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a törökországi mentésben. Városi szinten is részesültünk elismerésben. A polgármester úr ünnepélyes keretek között adott át oklevelet és ajándékcsomagot a mentés résztvevőinek.
KEA: Hogy van Black? Bizonyára továbbra is tréningezik, mennyit fejlődött az elmúlt hónapokban?
M.M.: Black jól van, hetente legalább kétszer tréningezek vele és ez látszik a munkáján is. Az elmúlt hónapokban sokat tudtam fejleszteni a kutya munkáján, hiszen már jobban látom, hogy melyek azok a kompetenciák, amelyek szükségesek egy éles helyzetben, így a tréningünk is céltudatosabbá vált.
KEA: Több támogatás érkezik az alapítványhoz mióta többen megismertek benneteket? Érzed, érzitek, hogy többen odafigyelnek a munkátokra? Miben nyilvánul ez meg?
M.M.: Igen, több támogatás érkezett a Kutyákkal az Életért Alapítványhoz, mivel hirtelen nagyon sokan megismerték a nevünket pár nap leforgása alatt. Sokan támogattak minket tárgyi, illetve anyagi formában is. A támogatások segítségével elkezdtünk építeni egy új rom területet, aminek célja az, hogy a Magyarország és a környező országok mentőkutyáit tovább képezzük, oly módon, hogy a körülmények a lehető legközelebb álljanak azokhoz, amikkel egy valódi katasztrófa helyszínén találkozhatunk. Bízunk benne, hogy az adó 1% felajánlásokkal is minél többen gondolnak majd a Kutyákkal az Életért Alapítványra, mert fontos, hogy a kiképzőbázisunkat folyamatosan fejlesszük. És természetesen azért is, hogy kutyáinkkal bármikor bevetésre készen állhassunk, ha riasztanak bennünket.
