Orvosmeteo: rossz napjuk lesz az allergiásoknak

Gomolyfelhős, de napos idővel indul a hét, csupán néhol számíthatunk gyenge esőre. Egyes helyeken akár 20 Celsius-fok is lehet délután. A nap első felében még hidegfronti hatás érvényesül, az allergiásokat pedig a pollenszezon átmeneti időszaka terheli meg.

Bár lesz néhány gomolyfelhő az égen, igen sok napsütésben lesz részünk az új hét első napján. A legtöbb napsütésre a Duna-Tisza közén élők számíthatnak. Reggel ugyan még lehetett némi gyenge eső a déli-délnyugati határ mentén, de a nap további részében itt is száraz idő várható – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

allergiás nő fújja az orrát
Megterhelő lehet a pollenszezon átmeneti időszaka. Fotó: Getty Images

Délután 20, este 6 fok is lehet

Az északkeleti szél élénk, az ország keleti felén pedig akár erős is lehet. A Zemplénben és a Bodrogközben viharos lökésekre is fel kell készülni. A legmelegebb délutáni órákban 14 és 20 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 6 és 11 fok közé hűl a levegő.

Érdekesség, hogy a május 8-án mért eddigi legalacsonyabb értéket – mínusz 2,8 fokot – 1909-ben jegyezték fel, Dobogókőn. A legmagasabb napi érték pedig 34,5 fok volt, amelyet 2003-ban mértek Bácsalmáson.

A tájékoztatás szerint a kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű hétfőn, ezért a mai napra nincs érvényben semmiféle riasztás vagy figyelmeztetés.

Megterhelő lehet az átmeneti időszak

A nap első felében még hidegfronti hatás érvényesül, de később felszakadozik a felhőzet. Érdemes a szabadban kiélvezni a sok napsütést, így a D-vitamin-termelés is fokozódik. A légnyomás nem változik.

Éppen a pollenszezon átmeneti időszaka tart, vagyis nagyon sokféle allergén növény virágpora található meg egyszerre a levegőben. A napokban már az eperfafélék pollenkoncentrációja is a közepes-magas tartományban alakulhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Eleinte általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek, és a nyugati tájakon néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.