Jody Smith az elmúlt 32 évének legnagyobb részét azzal a bénító tudattal élte le, hogy meg fog halni. A Vice-nak adott interjújából kiderült, hogy a fiatalember irracionális halálfélelmét kisebb részben valós tapasztalások okozták: édesapját és a bátyját is korán elvesztette. Nagyobb részt viszont egy nagyon is valóságos, agyi rendellenesség okozta.
Jody az interjúban őszintén mesélt arról, hogy 26 éves volt, mikor az orvosai epilepsziával diagnosztizálták. Akkor már évek óta küszködött bénító félelmi epizódokkal: „naponta háromszor-négyszer is rámtört egy érzés, hogy valami rossz fog történni, vagy már meg is történt. Az érzés másodpercről másodpercre nőtt bennem, míg végül pánikroham-szerű epizódot váltott ki.
A fiatalember sokáig nem tulajdonított jelentőséget ezeknek a rohamoknak. Berendezkedett arra, hogy életének jelentős részét a szorongás karmai között kell majd töltenie, ám idővel egyes rohamok intenzívebbé váltak, mint a többiek. Jody a Vice-nak felidézett egy családi összejövetelt, ahol a sok inger epizódot váltott ki nála. „Éreztem, ahogy a félelem egyre csak nő bennem, ahogy a rossz érzés felkúszik a gerincem mentén. Úgy éreztem, ha ott maradok, meg fogok fulladni, ezért elindultam sétálni.”
Jody ezt követően nem sok mindenre emlékszik. „A következő emlékem az, hogy a szomszéd kertjében vagyok, és négykézláb mászva próbálok hazaevickélni, mintha részeg lennék.” De Jody nem volt részeg, épp ezért úgy döntött, panaszaival felkeres egy neurológust. „Kiderült, hogy az epizódok valójában epilepsziás rohamok és, hogy az agyműtét az egyetlen módja annak, hogy az orvosok megakadályozzák a rohamok súlyosbodását és hosszú távon pedig azt, hogy belehaljak egy epilepsziás rohamba.”
A fiatalember végül kétszer is műtőasztalra feküdt. Mint mondta, második alkalommal az orvosoknak el kellett távolítaniuk egy darabot az agyából, hogy megakadályozzák a további rohamokat. „A darabot az agyam érzelmi központjából, az amygdalából távolították el” – mondta el Jody, akinek egy hónappal az operáció után tűnt fel először, hogy nem érez félelmet.
„Egyik nap sétáltam haza az utcán, amikor felfigyeltem az út túloldalán egy ittas társaságra. Egyikük rám mutatott, mire a többiek felém indultak” – meséli Jody, akinek magát is sikerült meglepnie azzal, hogy ahelyett, hogy menekülőre fogta volna a dolgot, egyszerűen elsétált az őt provokálni próbáló férfiak mellett. „A határozottságom és a higgadtságom annyira meglepte őket, hogy végül meg se próbáltak utánam jönni.”
Jody azt mondja, attól a naptól kezdve tudatosan keresni kezdte az olyan helyzeteket, amikben esetleg félelmet érezhet, de mint mondja, a mellkasát összeszorító, bénító halálfélelmet egyszer sem érezte a műtét óta. „Mikor a kontrollvizsgálaton elmondtam, hogy egyáltalán nem érzek félelmet, az orvosom nem tűnt meglepettnek. Sőt! Elárulta, hogy, ami velem történik, meglepően gyakori mellékhatása az olyan típusú műtéteknek, amin én is átestem.”
