Életmód
Alrovatok
„Számomra már semmi kezelés, remény nincs, csak az idő, amit megélhetek”
Dávid súlyos genetikai betegséggel küzd, melyben izmai az évek során szinte mind elsorvadtak. Mára csaknem elvesztette beszédképességét, egyetlen ujját tudja csak mozgatni, mégsem hajlandó átadni magát az önsajnálatnak. Mesterséges intelligencia segítségével videós tartalmakat gyárt, életét szenvedéllyel éli, életigenlésével pedig másokat is inspirál.
Harmadával lehet olcsóbb a húsvéti tojás tavalyhoz képest
Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. A hazai termelők képesek alkalmazkodni az ilyenkor megnövekvő igényekhez, ennek ellenére célszerű lehet időben, 1-2 héttel húsvét előtt beszerezni a szükséges mennyiséget.
Napközben elsősorban északkeleten, kisebb területen délnyugaton csökkenhet a felhőzet, de másutt várhatóan marad a borult idő, ugyanakkor a látási viszonyok napközben javulhatnak. Reggelig még elszórtan gyenge eső, a Nyugat-Dunántúlon kevés helyen ónos eső előfordulhat, emellett szitálás is valószínű a ködös tájakon, ezt követően számottevő csapadék már nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a keleties szél.A csúcshőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű. Késő estére -10 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.