Ezért érezhetted úgy, hogy rengett a föld hajnalban

Közepes, 5,4-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön hajnalban Montenegró és Bosznia-Hercegovina határvidékét. A rengést Magyarországon is lehetett érezni.

A földrengés epicentruma Montenegró nyugati részén volt, mintegy harminc kilométerre Niksictől és 25 kilométerre a boszniai Bilecától. A rengés fészke 14 kilométeres mélységben helyezkedett el, a rengéseket Szarajevóban és Podgoricában is érezni lehetett. Mi több, a magas épületek felső emeletein Magyarországon is érezhető volt a földmozgás a HUN-REN FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közlése szerint. Az obszervatóriumba Pécsről és Budapestről érkezett bejelentés.

A montenegrói hatóságok nagyobb károkról vagy sérültekről egyelőre nem tudnak. A Nyugat-Balkánon nem ritkák a kisebb földrengések, jelentősebb károk azonban ritkán keletkeznek. A térségben legutóbb 2022 áprilisában volt 5,7-es erősségű rengés, akkor többen megsérültek, egy ember meg is halt. A közelmúlt legerősebb rengése a Nyugat-Balkánon 2020. december 28-án és 29-én Horvátországban volt, az 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű földmozgások Petrinja és Sziszek közelében hét halálos áldozatot és 28 sérültet követeltek.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!