Harmadával lehet olcsóbb a húsvéti tojás tavalyhoz képest

Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. A hazai termelők képesek alkalmazkodni az ilyenkor megnövekvő igényekhez, ennek ellenére célszerű lehet időben, 1-2 héttel húsvét előtt beszerezni a szükséges mennyiséget.

A takarmányköltségek kedvező alakulása miatt a termelés költsége tavalyhoz képest jelentősen mérséklődött, ami a fogyasztói árakban is megjelenik - mondta el Héjja Csaba, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának szenior elemzője.

Hosszabb távon elkerülhetetlen az áremelés

Az ünnepet jellemző szezonális keresletnövekedés ellenére idén sem várhatók ellátási problémák. A hazai önellátottsági szint eléri a 80 százalékot, amit csúcsidőszakokban a kereskedelem importból egészít ki. Helyi szinten azonban nem zárhatók ki napi hiányok. A hatóságilag szabályozott módon 28 napos szavatossággal rendelkező tojás esetében ugyanis a készletek előre beszerzése - megfelelő tárolási körülmények mellett - nem jár minőségi kockázattal - emelte ki az Agroinform.hu.    

Az elemzés emlékeztet arra, hogy a KSH adatai szerint Magyarországon 2022-ben 2,5 milliárd darab tojást termeltek, 5,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 242 darab volt, ami gyakorlatilag megegyezik az előző öt év fogyasztási szintjével.

tojás
Elkerülhetetlen lesz később az áremelés. Fotó: Getty Images

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a tojásárak jövőbeli alakulását számos tényező alakítja. A húsvét utáni időszakban a kereslet visszaesésére lehet számítani, amit az is erősít, hogy a falusi portákon tartott tyúkok is elkezdenek tojni, kiváltva a bolti, piaci beszerzések egy részét. Emiatt az árak rövidebb távon visszatérhetnek majd a jelenlegi 50-55 forintos szintre.

Hosszabb távon azonban elkerülhetetlennek látszik az árak emelkedése. A takarmányköltségek csökkenésével szemben ugyanis mind az eszközbeszerzések, mind az energia- és munkabérköltségek újra emelkedő pályán vannak, így egyre több termelőre jellemző, hogy a jelenlegi árak mellett ismét az önköltségi szint közelében kénytelenek termelni. További kockázatot jelenthet a madárinfluenza, amelynek tömeges megjelenése továbbra is bármikor előfordulhat.

A jövő nagy kérdése, hogy a ketreces állattartás néhány éven belül várható esetleges betiltása miként fog hatni az ágazatra. A kisebb üzemek közül sokan várhatóan nem tudják majd végrehajtani a szükséges átalakításokat, a hazai önellátási szint fenntartása érdekében új kapacitásokat kell majd létrehozni - tette hozzá a Héjja Csaba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!