Orvosmeteo: három megyében figyelmeztetnek erős szélre

Borult, felhős marad az idő kedden, több megyében a szél is felerősödik.

Változékony, esős időre számíthatunk kedden is, a Kiderül előrejelzése szerint több megyében a szél is viharossá fokozódik. Emiatt Győr-Moson-Sopron, Vas, illetve Veszprém megyékben elsőfokú veszélyjelzés van érvényben. 

A Dunántúlon és a középső tájakon erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt hosszabb időre kisüt a nap, a legtöbb napsütés a Tiszántúlon várható. A Dunántúlon és a középső megyékben fordulhat elő eső, zápor, nyugat felé haladva nő a csapadék esélye. Az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél megerősödik, időnként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között várható, de a naposabb tiszántúli vidékeken 16, 17 fok is lehet. Késő estére 5, 10 fok közé hűl le a levegő.

Jelentős fronthatás az előrejelzés szerint kedden nem várható. A csapadékos, szeles idő ugyanakkor jelentősen ronthatja a hőérzetünket, javasolt rétegesen öltözködni, illetve esernyőt is vigyünk magunkkal, ha kimozdulnánk. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Általában kevés lesz a felhő, csupán, keleten, északkeleten maradhatnak még felhős körzetek. Csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. Késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?