Életmód
Alrovatok
Koronavírus: egyre népszerűbb a csoportos karantén
Bár Magyarországon már enyhítették a koronavírus miatti korlátozásokat, a világon jó néhány helyen, például Amerika egyes államaiban még ugyanúgy érvényben vannak, és ahogy telik az idő, úgy fogy az emberek türelme is. Egyre többen kezdenek el úgynevezett "quaranteameket" (karanténcsapat) alakítani, aminek az a lényege, hogy csoportosan vészeljék át a karantént.
Koronavírus: így repülhetünk a járvány idején
A koronavírus-járvány alakulásának figyelembevétele mellett az uniós határok felelősségteljes, összehangolt, ellenőrzött és fokozatos feloldására van szükség a turisztikai ágazat fellendülése érdekében - közölte Gari Capelli, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Horvátország turizmusért felelős miniszter. Közben az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) új ajánlásokat fogalmazott a biztonságos repüléssel kapcsolatban.
Koronavírus: hatásosak a korlátozó intézkedések
Több vizsgálat igazolta, hogy a korlátozó intézkedések hatásosak és tömeges koronavírus-fertőzés nem lépett fel Magyarországon - mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a témában rendezett csütörtöki online konferencián.
Koronavírus: okoskarkötő segít betartani a védőtávolságot
Egyre több országban kezdik feloldani a pandémia miatt bevezetett korlátozásokat, ám ez nem jelenti azt, hogy az élet visszatér a régi, megszokott kerékvágásba. Mivel úgy tűnik, a koronavírus még sokáig itt marad velünk, a maszk viselésére és a social distancingre, vagyis társadalmi távolságtartásra hosszabb távon is szükség lehet. Utóbbi betartására fejlesztett okoseszközt egy belga cég.
Koronavírus: a kínai főtanácsadó kitálalt
Dr. Zhong Nanshan, a kínai kormány vezető egészségügyi tanácsadója, a 2003-as SARS-járvány hőse a CNN-nek adott interjúban lerántotta a leplet a vuhani hatóságok módszereiről. Beszélt egy várható második hullámról, s arról is, szerinte mit rontott el a nyugati világ, illetve mikor számíthatunk egy valóban hatékony vakcinára.
Koronavírus: "az ápolók nem katonák"
Egy olyan nemzetközi szerződés vagy deklaráció megfogalmazását tűzte ki célul a Nemzetközi Jogi Intézet, amely rögzíti világjárvány idején az államok közötti együttműködés legfontosabb elveit, s mintául szolgálhat az államok belső jogának harmonizálásához.
Napközben legfeljebb időszakosan lehet fátyolfelhős az ég, nagy területen szinte zavartalan lesz a napsütés. Estétől nyugat, északnyugat felől egyre vastagabb felhők sodródnak a nyugati tájak fölé, de csapadék ekkor sem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Délutánra 12 és 18 fok közé melegszik fel a levegő. Nyugodt, alapvetően frontmentes időszak körvonalazódik, amelyet reggeli lehűlés és napközbeni jelentős hőingás jellemez.