Visszatérnek a fagyok (2020.05.20.)

A hét második felében marad a szeszélyes idő, a hétvégén pedig több helyen várható talajmenti fagy is.

Felhős, csapadékos időre számíthatunk szerdán, bár esőre a koradélutáni időszaktól inkább csak az ország déli területein kell készülnünk - olvasható ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből . A hőmérséklet kora délután 20 és 25, késő este 10 és 15 fok között alakul.

Csütörtökön már többfelé kisüt a nap, viszont az északi, északkeleti szél megélénkül, főként a keleti tájakon, valamint a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik. A hőmérséklet napközben 18 és 23 fok között alakul.

Hűvösek lesznek a reggelek. Fotó: Getty Images
Hűvösek lesznek a reggelek. Fotó: Getty Images

Fagyos hajnalok jönnek

A napsütésnek azonban nem örülhetünk sokáig: a levegő csütörtök éjszaka visszahűl, péntekre és szombatra virradóan több helyen talajmenti fagy is lehet - figyelmeztetnek a meteorológusok. A hétvége közeledtével északkelet felől hideg sarkvidéki eredetű légtömeg közelíti meg Magyarországot. Ezeken az éjszakákon nem sok nedvesség lesz az ország fölött, azaz felhő nem, vagy alig lesz az égen, ráadásul a légmozgás sem lesz jelentős. Ezek a paraméterek (pontosabban azok hiánya) pedig kedvező együttállást eredményeznek mind a légköri, mind pedig a talajmenti fagy kialakulása szempontjából. Erre főként az északi völgyekben és a homokhátságon lesz esély - írták.

Ezen felül az ezekre a napokra vonatkozó minimumrekord is jó eséllyel megdőlhet. A jelenlegi péntekre vonatkozó napi minimumrekord mínusz 1,2 fok, amelyet Nagykanizsán mértek 1952-ben. A szombatra vonatkozó minimumrekord mínusz 0,6 fok, amelyet Kékestetőn mértek 1980-ban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Az esti órákig még több lesz a gomolyfelhő, amelyből elsősorban a déli és a keleti megyékben alakulhat ki további zápor, zivatar. Éjszaka a gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, csak kisebb körzetekben lehetnek felhők. Egyre kevesebb helyen várható ki zápor, zivatar, azonban egy-egy zápor még az éjszaka második felében is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél éjjel átmenetileg veszít erejéből, de élénk széllökések továbbra is lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, ugyanakkor a szélvédett, illetve hidegre hajlamos északi völgyekben ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?