Koronavírus: hatásosak a korlátozó intézkedések

Több vizsgálat igazolta, hogy a korlátozó intézkedések hatásosak és tömeges koronavírus-fertőzés nem lépett fel Magyarországon - mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a témában rendezett csütörtöki online konferencián.

Mint előző cikkünkben olvashatta, kutatási és fejlesztési projektek képviselői egyeztettek online tudományos konferencián a legfrissebb szakmai eredményekről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére. A megbeszélésen Merkely Béla elmondta, hogy a négy orvosképző egyetem a járvány kezdetétől fogva folyamatosan figyelemmel kíséri a pozitív eseteket. Eddig több mint 60 ezer esetet vizsgáltak. Közlése szerint az eredmények összességében alacsony aktív fertőzöttséget és viszonylag alacsony átfertőzöttségi arányt mutattak.

Erre figyeljünk a munkahelyünkön A cégek saját hatáskörben, teljesen szabadon dönthetnek a munkahelyi munkavégzés újbóli bevezetéséről. Ugyanakkor amíg tart Magyarországon a koronavírus-járvány, addig elengedhetetlen az óvintézkedések betartására. Részleteket a témában ide kattintva olvashat.

A rektor beszélt a négy egyetem összefogásával, a KSH szervezésében és az ITM támogatásával végzett reprezentatív felmérésről is. Elmondta, hogy az országos szűrővizsgálatra 17 ezer 787 embert választottak ki 466 településben és 23 kerületben, akik közül 10 ezer 602-en vettek részt a vizsgálatban. A tesztre csak 14 évnél idősebb, magánháztartásban élőket hívtak be, nincsenek köztük idősotthonokban lakó emberek vagy olyanok, akik például munkásszállón élnek. A vizsgálat elvégzésében több mint 5 ezren segítettek. Kiemelte Pest, Nógrád és Veszprém megyét, ahol 75 százalék felett volt a részvétel a szűrővizsgálaton.

Röst Gergely matematikus beszámolt arról, hogy a társadalmi kontaktusok követésére indított online kérdőívüket eddig már több mint 400 ezren töltötték ki. Az eredmény ugyan nem reprezentatív, de segít a járvány terjedésének modellezésében. A felmérés alapján a társadalmi kapcsolatokban nagyjából 60-90 százalék közötti kontaktuscsökkenést tapasztalható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt fokozatosan vékonyodik és kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, egyre többfelé napos, száraz idő várható. Estétől nyugat, északnyugat felől azonban ismét egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?