Kiderült, mennyi értelme van a maszkviselésnek

Állatkísérletekkel igazolták, miért is olyan fontos a maszk használata a járvány ideje alatt.

A járvány kitörése óta világszerte hiánycikké vált a maszk , annak viselése - pontosabban a járvány elleni küzdelemben betöltött szerepe - viszont máig viták tárgyát képezi. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) még a három héttel ezelőtt kiadott instrukcióiban sem ajánlotta a kötelező, általános maszkviselést, mert a szakértői úgy vélték, nincs elegendő bizonyíték annak hatékonyságára. Úgy tűnik, hogy a Magyarországon is egyre több helyszínen bevezetett maszkviselési kötelezettség nem csupán túlzott óvatoskodás: a Hongkongi Egyetem kutatói állatkísérlettel bizonyították, hogy ilyen módon igenis lassítható a járvány terjedésének üteme.

Miért nem hajlandóak sokan maszkot hordani? Bár egyre több helyen kötelező az orrot és szájat eltakaró védőmaszk - vagy legalább kendő - viselete, több ember nem tartja be ezt a szabályt. Amerikai szakértők foglalták össze, milyen pszichológiai okai lehetnek ennek az ellenállásnak. Kattintson a részletekért!

Negyedére csökkenti a fertőzések számát

Az egyetem mikrobiológiai tanszékének vezetői rendhagyó módon, hörcsögökkel vizsgálták meg a betegség terjedését. Korábban ugyanis már igazolták, hogy a szíriai aranyhörcsög szervezete - a hasonló enzimreceptoroknak köszönhetően - nagyjából ugyanúgy reagál a fertőzésre, mint az embereké. Emiatt a betegség is hasonló ütemben terjedhet közöttük, mint ami az emberi populációban megfigyelhető.

Az állatok egy részét megfertőzték a vírussal, majd azokat összeeresztették az egészséges egyedekkel. A South China Morning Postban közölt cikk szerint abban az esetben, ha az állatokat semmilyen módon nem választották el egymástól, egy hét alatt a 15 egészséges egyedből 10 megfertőződött. A kísérlet másik részében a fertőzött állatok ketreceire maszkot helyeztek fel, majd ezt tették az egészséges példányok közelébe. Így azonban 15 vizsgált hörcsög közül csupán kettőt fertőzött meg a koronavírus. A harmadik kísérlet során pedig az egészséges állatok ketrecére helyezték a maszkokat, így már kétszer annyi, vagyis négy hörcsög fertőződött meg.

A maszk viselése lassíthatja a vírus terjedését. Fotó: Getty Images
A maszk viselése lassíthatja a vírus terjedését. Fotó: Getty Images

Úgy tűnik tehát, hogy a maszk nagyon hatékony a vírus terjedésének lassításában. A kutatás egy további érdekességre is felhívta a figyelmet: azoknál a hörcsögöknél, akiket ugyan maszkkal védtek, mégis megfertőződtek, rendszerint a betegség is enyhébb lefolyású volt. Ez szintén arra utal, hogy a maszkviselés csökkenti a betegség kockázatát.

Ázsiában régóta hagyomány a maszkviselés

Bár a járvány terjedésével egyre több országban tették legalább zárt terekben kötelezővé a maszkok viselését, világszerte elég vegyes képet mutat a szabályozás. A BBC cikke szerint a legszigorúbban az ázsiai országokban veszik az arc eltakarását, amelynek kulturális okai is vannak. Kínában, Hongkongban, Japánban, Dél-Koreában, Thaiföldön és Tajvanon azon az állásponton vannak, hogy minden egyes ember potenciális vírushordozó, függetlenül attól, hogy jelentkeztek-e nála bármilyen tünetek. Kína bizonyos részein le is tartóztatják azokat az embereket, akik megszegik a szabályokat és maszk nélkül lépnek ki az utcára. Szingapúrban pedig 170 fontos (közel 70 ezer forintos) büntetéseket osztogatnak ugyanezért a vétségért - annak ellenére, hogy néhány hete a helyi hatóságok még nem javasolták az általános maszkviselést.

Az ázsiai országokban azért is volt könnyebb bevezetni ezt az intézkedést, mivel a beteg emberek többnyire már a járvány előtt is maszkkal takarták el az arcukat, ha közösségbe mentek. Kifejezetten illetlen magatartásnak számít, ha úgy köhög vagy tüsszög valaki, hogy az arca nincsen valamilyen módon eltakarva. A 2003-as, jóval kisebb SARS-járvány kitörését követően a lakosság is jóval nagyobb arányban kezdett maszkot hordani, különösen Hongkongban, ahol a legtöbb életet követelte a fertőzés.

Velük szemben a nyugati országoknak jóval kevesebb tapasztalatuk van járványkezelés terén, így az itteni lakosságnak is saját bőrén kell megtapasztalnia a pandémia miatti megkötések nehézségeit. Ráadásul az egyéni szabadságjogokat priorizáló amerikai társadalom szemében az állami korlátozások még nehezebben elfogadhatóak. Ezek sokszor tragédiába torkolló nézeteltérésekhez is vezettek: Michiganben például agyonlőtt egy üzletben vásárló férfi egy biztonsági őrt, csak mert az ki akarta kísérni az üzletből, mivel nem viselt maszkot. Az Egyesült Államokban több olyan tüntetést is tartottak a korlátozások feloldásáért, amely végül erőszakba torkollott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.