Életmód
Alrovatok
Ezért tartanak sokan a mesterséges intelligenciától
A mesterséges intelligencia (MI) az élet egyre több területén mindennapjaink szerves részévé válik. Amellett azonban, hogy rengeteg lehetőség rejlik a technológiában, sokakban aggodalmakat is ébreszt – a szakértő szerint nem teljesen alaptalanul.
Zádor Zsófia: sokáig tart, amíg lelkileg fel tudom dolgozni a mentőakciót
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvosa, akinek sikerült Törökországban ezer méter mélységben életet mentenie, még mindig nem igazán tud aludni az átélt izgalmak után - vallotta be az M1 Ma este című műsorában.
Az ország felhős, borongós délnyugati felén is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, míg a kezdetben napos északkeleti, keleti országrészben gomolyfelhők képződnek, melyek estére feloszlanak. Összességében általában sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű, legfeljebb elvétve fordulhat elő csepergés, kisebb zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Szombaton már nem várható aktív fronthatás, a pénteki hidegfront hatása fokozatosan megszűnik.