Zádor Zsófia: sokáig tart, amíg lelkileg fel tudom dolgozni a mentőakciót

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvosa, akinek sikerült Törökországban ezer méter mélységben életet mentenie, még mindig nem igazán tud aludni az átélt izgalmak után - vallotta be az M1 Ma este című műsorában.

Sokáig tart, amíg lelkileg fel tudom dolgozni a történteket - jelentette ki Zádor Zsófia orvos, aki civilben is szenvedélyes barlangász. Arra a kérdésre, hogy miért a magyar mentőcsapatot választották a feladatra Hegedűs András, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat akcióvezetője azt válaszolta, hogy azért, mert ők tudtak azonnal reagálni és azonnal kiállítani egy orvoscsoportot, akik minden várakozás nélkül azonnal el tudtak indulni a helyszínre.

10 óra volt lejutni

Hozzátette, a csapatuk egy önkéntes mentőszervezet, ezért más országok mentőivel szemben, akiknek meg kellett várniuk, amíg a diplomáciai szálakon végigfut az országok közötti felkérés, nekik nem kell engedélyre várniuk. A magyarok előnye volt a függetlenségük, ami miatt időt nyertek és, ahogy Hegedűs András mondta, a bajba jutott érdekében "erre az előnyre szükség is volt".

Zádor Zsófia elmondta, hogy látatlanban kellett felkészülnie, de előre azt tartotta a legvalószínűbbnek, hogy gyomorfekély miatt alakult ki az amerikai barlangkutatónál a belsővérzés. A helyszínre jutás nehézségei között említették, hogy soha nem jártak ebben a barlangban, ezért csak a térkép segítségére támaszkodhattak. Ez alapján kellett azt is felbecsülni, milyen és mennyi felszerelésre lesz szükségük. Ez sokszáz méter mászókötelet és még vagy 5-600 féle egyéb eszközt jelent - tette hozzá a mentőszolgálat akcióvezetője.

Mindig van meglepő fordulat is egy olyan helyen, ahová lemenni 10 óra, feljönni még több. Ilyen helyszínen arra kell készülni, hogy hosszabb időt, éjszakákat is lent kell tölteni - magyarázták. A körülményekről azt is hozzátették: ebben a mélységben 3 fok volt a hőmérséklet és hőtartó fóliával takaróztak. Az orvosnő, bár a betege már egy jól felszerelt török kórházban van, figyelemmel kíséri az állapotát. Elmondta, hogy több nap után kikerült az intenzív osztályról. Megjegyezte, hogy klinikai körülmények között is bebizonyosodott feltételezése a gyomorfekélyről, amely életveszélyes is lehet. A kockázat, a kihívás itt a rendkívüli mélység volt - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.