Életmód
Alrovatok
Visszafordítható a nők biológiai órája?
100 nőből egy 40 éves kora előtt kerül változókorba, és nem tud teherbe esni. Ez azonban hamarosan megváltozik, mivel a tudósok laboratóriumi körülmények között olyan őssejteket tenyésztettek, melyeket a petefészkekbe ültetve azok működése helyreáll.
Veszélyek a mélyben: mi vár a chilei bányászokra?
Sötétben, éhezve, ötvenfokos hőségben, összezárva: 33 bányász ragadt több száz méter mélyen a föld alatt Chilében. A mentők mindent megtesznek azért, hogy kiszabadítsák őket a fogságból, a bányászoknak napról napra szembe kell nézniük az életveszéllyel.
Az első teendők agyvérzés esetén
A stroke a fejlett országokban a szívbetegségek és rosszindulatú daganatok után a harmadik leggyakoribb halálok. Bármely életkorban előfordulhat, azonban 45 év felett válik egyre gyakoribbá, a fő kiváltó okok a különböző korcsoportokban változnak.
Hazánk északkeleti, északi harmadán, illetve a déli, délnyugati tájakon túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk. Másutt tovább javulnak a látási viszonyok, zsugorodik a rétegfelhőzet, azonban főként az Alföld középső részén, illetve a Dunántúl északnyugati, nyugati vidékein maradnak egész nap borult, párás részek. A borult területeken hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, legfeljebb Sopron környékén lehet egy-egy élénk lökés. A csúcshőmérséklet -6 és +3 fok között valószínű. Késő estére -14 és -3 fok közé hűl le a levegő. Vasárnapra nem várható jelentős fronthatás, az időjárás azonban így is megterhelő lehet az érzékenyebbek számára.