Ne táncoljon magassarkú cipőben!

Aki tűsarkúban lejti a csa-csa-csát, fájdalomnak teheti ki magát - derült ki egy új tanulmányból. A magassarkú cipő viselése már régóta aggodalommal tölti el az egészségügyi szolgáltatókat, mert a csinos kis lábbelik nagyon egyenetlenül osztják el a lábfejre nehezedő nyomást.

Az új tanulmány az első, mely megvizsgálta a tűsarkúban táncolt társastánc hatásait. A standard és latin táncok előadása közben a profi és amatőr táncosok általában magas sarkú cipőt viselnek.

A kutatók megmérték hat profi latin táncos talpára nehezedő nyomást, miközben mezítláb, illetve három különböző cipőben táncoltak: az egyik cipő sarka 4,5 centis volt, a másiké 7,5 centi, a harmadiké 10 centi.

Az eredményeket képes formában ábrázolták, mely megmutatta, a talp melyik részére nehezedik a legnagyobb nyomás.

Az International Journal of Experimental and Computational Biomechanics című folyóirat cikkéből kiderült, hogy a tánc a magassarkúban - a sarok magasságától függetlenül - aránytalanul nagy nyomásnak teszi ki a lábujjakat. Mezítláb azonban eloszlik a nyomás a sarok és a lábujjak között - mondták el a liverpooli Jonh Moores Egyetem, valamint a kínai Emberi Mozgás Kutatóközpont tudósai.

Aki magassarkúban táncol, annak sokkal jobban eltolódik a sarokról a nyomás a lábujjak felé. Ez a nyomásváltozás a talpban végighúzódó izomköteg húzódását, gyulladását okozhatja, mely fájdalommal és duzzanattal jár. A kutatók javasolják kis párnácskák viselését, melyek megfelelő alátámasztást biztosítanak. Remélik, hogy a jövőben sikerül olyan tánccipőket kifejleszteni, melyekben nem alakulnak ki ezek a problémák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!