Súlyos betegséget jeleznek a rémálmok

Az éjszakai rémálmok a Parkinson-kór első tünetét jelenthetik, állítják spanyol kutatók. Azoknál ugyanis, akik álmukban kiabálnak vagy sírnak, nagyobb valószínűséggel fejlődik ki a betegség öt éven belül.

A Barcelonai Egyetemi Kórház tudósai megállapították, hogy a rémálmokkal és hirtelen végtagrángásokkal járó úgynevezett "REM-alvászavarban" szenvedőknél magasabb a Parkinson-kór és más, demenciával járó betegségek kockázata. A REM (rapid eye movement, gyors szemmozgás) fázisban látjuk az álmokat.

Normál esetben ebben a fázisban gyakorlatilag megbénulunk, mivel az agy a zavartalan pihenés érdekében kikapcsolja az izmokat. A REM-fázis zavarai esetén ez nem történik meg, és az érintettek erőteljes mozdulatokkal kísérik álmaikat.

A 60 év feletti, ebben a betegségben szenvedő páciensek egyötödénél fejlődik ki Parkinson-kór vagy más, demenciával járó betegség, például a Lewy-testes demencia, derült ki a Lancet Neurology folyóiratban közzétett vizsgálatból. Ez azt sugallja, hogy az alvászavarok az agyi betegségek első jelei lehetnek, így az orvosok sokkal korábban képesek lehetnek diagnosztizálni a kórképeket, és a terápia hatásfoka is javulhat. Dr. Alex Iranzo ideggyógyász és munkatársai összesen 43, 60 év feletti beteget vizsgáltak, valamennyiüknél a REM-fázis zavarát állapították meg. Azt találták, hogy 30 százalékuknál alakult ki valamilyen idegrendszeri betegség, leggyakrabban Parkinson-kór az alvászavar diagnózisa utáni két és fél év elteltével.

A Parkinson-kór Magyarországon becslések szerint 16-20 ezer embert érint, főként az 50 év feletti korosztályból. A betegeknél jellemzően alacsony az agyban a dopamin nevű ingerületátvivő anyag szintje, emiatt lelassulnak a mozdulatok, továbbá zavartság és memóriaproblémák is jelentkeznek.

A spanyol tanulmány alátámasztja annak az amerikai vizsgálatnak az eredményeit, mely szerint az álomban történő rugdosás és csapkodás a Parkinson-kór egyik első jele lehet. A Mayo Klinika kutatói szerint ezek a tünetek akár 50 évvel is előre jelezhetik a betegséget.

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!