Kávéval a magas vérnyomás ellen?

Görög kutatók szerint azok az idős emberek, akik naponta egy-két csésze kávét isznak, rugalmasabb vérerekkel rendelkeznek, mint azok, akik ennél kevesebbet vagy többet fogyasztanak.

Az életkor előrehaladtával vérereink merevebbé válnak, ami megnöveli a magas vérnyomás kockázatát. Az új eredmények arra utalnak, hogy a mértékletes kávéivás ellensúlyozhatja ezt a folyamatot. A korábbi kutatások egymásnak ellentmondó eredményeket hoztak azzal kapcsolatban, hogy a kávé jót vagy rosszat tesz a szívünknek. Az új tanulmány 485, hatvanöt és száz év közötti férfit és nőt vizsgált, akik az Ikaria nevű égei-tengeri szigeten élnek, ahol a lakosság több mint egyharmada megéri a 90. életévét. Christina Chrysohoou, az Athéni Egyetem kutatója elmondta, hogy kutatásuk célja az Ikarián élő emberek hosszú életének vizsgálata volt. Eredményeit az Európai Kardiológus Társaság kongresszusán hozta nyilvánosságra.

A kivétel nélkül magas vérnyomásban szenvedő alanyokat képalkotó vizsgálatoknak vetették alá, hogy megállapítsák vérereik merevségét. Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik egy-két csésze kávét ittak naponta, körülbelül 25 százalékkal rugalmasabb fő vérerekkel rendelkeztek, mint azok, akik ennél kevesebbet, vagy semennyit sem ittak. Vérereik rugalmassága körülbelül ötször nagyobb volt, mint azoké, akik naponta három vagy több kávét ittak. Az elemzés során a vérerek öregedését befolyásoló egyéb tényezőket is figyelembe vették: az életkort, a nemet, a dohányzást, az iskolázottságot, a testmozgást, a testsúlyt, a vérnyomást, a táplálkozási szokásokat és a cukorbetegséget.

A tanulmányból az is kiderült, hogy azok, akik naponta egy-két csésze kávét ittak, kisebb valószínűséggel szenvedtek cukorbetegségben, magas koleszterinszintben, szív-érrendszeri betegségekben és túlsúlyban, mint azok az emberek, akik több vagy kevesebb kávét ittak.

A kutatók szerint a kávéban található flavonoidok, magnézium, kálium, niacin és E-vitamin az oxidációs folyamat gátlása és a káros gyulladások csökkentése révén ellensúlyozzák a vérerek öregedését. Az oxidációs folyamatok során szabadgyökök keletkeznek, ezek pedig láncreakciót indítva károsítják a sejteket. A hagyományos görög kávé több ilyen hasznos vegyületet tartalmaz, mint a többi kávéfajta, mert ez szűretlen. A kutatók mértékletes kávéfogyasztást, napi egy-két kávét javasolnak a magas vérnyomásban szenvedő betegeknek, mert ez ellensúlyozza az erek öregedését.

Ray Gibbons, az Amerikai Szív Társaság szóvivője szkeptikusan fogadta a tanulmányt. Véleménye szerint a kedvező eredményeket a görög életmód más tényezői, például a szívnek egészséges mediterrán étrend magyarázza.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Napközben főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!