Életmód
Alrovatok
Hatóanyag kalendárium (x)
Az adventi kalendárium fogalma Magyarországon a 20. század elejétől kezdett elterjedni. A hagyományos adventi naptár 24 rekeszből áll, mely minden napra egy-egy meglepetést rejt karácsony napjáig. Az alábbiakban mi is elbújtattunk néhány olyan hasznos információt, melyek segíthetnek a tökéletes ajándék kiválasztásában szerettei számára.
Egészségügyi problémák, amik télen kínoznak
Bár az igazán zord idő még várat magára, az egyre hűvösebb éjszakák és reggelek csalhatatlanul jelzik, hogy hamarosan beköszönt a tél leghidegebb időszaka. Ilyenkor számos, az évszakra jellemző egészségügyi problémával szembesülhetünk. Mit tehetünk ezek ellen? Mutatjuk.
A pH-érték - amit bőrápoláskor is szem előtt kell tartani
Az érzékeny bőr ápolása során arra is oda kell figyelnünk, hogy a testünket fedő bőrtakaró fiziológiai egyensúlyát fenntartsuk. Olyan kozmetikumokat érdemes alkalmaznunk, amelyek használatával a bőr védelmi rendszerét is erősíthetjük.
Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég, és helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Legkevésbé a középső országrészben lehet csapadékra számítani. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Késő este 1, 6 fok valószínű. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.