Új gyógyszer- és egészségipari stratégián dolgozik az állam

Kis- és nagyvállalatok, állami és magánegészségügyi intézmények, illetve startupok is jelentkezhetnek az idén először meghirdetett Digital Health Summit-díjra. A több kategóriában kiosztott elismeréssel a legjobb hazai digitális egészségügyi megoldásokra szeretnék felhívni a figyelmet.

Ma már nem kérdés, hogy az egészségügy jövője a digitális megoldásokon nyugszik. A fejlesztések folyamatosak, vannak sikeres és kevésbé sikeres ötletek, de a legfontosabb a folyamatos innovációs képesség ezen a területen is. Az új módszerek nemcsak az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben, ezen keresztül az egészségügyi kiadások csökkentésében játszhatnak ugyanis kulcsszerepet, hanem érdemben növelhetik a társadalmi jólétet is, nem mellesleg pedig üzletileg is kiváló befektetések lehetnek - mondta Molnár Rita, a Digital Health Summit (DHS) alapítója. Éppen ezért a legjobb hazai példákat, a magyar egészségügyi szektor leginnovatívabb digitális megoldásait szeretnék bemutatni a nagyközönségnek az idén első alkalommal meghirdetett Digital Health Summit-díjjal.

Az öt kategóriában kiosztott elismerésre a magyarországi székhellyel rendelkező kis- és nagyvállalatok, állami és magánegészségügyi intézmények, illetve az eHealth-hez kapcsolódó tevékenységi körrel rendelkező vállalkozások és szervezetek, valamint startupok pályázhatnak. A Digital Health Summit-díjra nevezni október 18-ig van lehetőség a rendezvény weboldalán.

Az egyes kategóriák:

  • Legjobb digitális diagnosztikai megoldás
  • Legjobb digitális terápiás megoldás
  • Legjobb digitális startup megoldás eHealth területen
  • Legjobb telemedicinális vagy távgyógyászati megoldás
  • Az év legjobb eHealth-fejlesztése

A pályázaton való indulás feltétele - a Legjobb digitális startup megoldás kategória kivételével - egy már megvalósult digitális egészségügyi fejlesztés, amelynek dokumentálható eredményei vannak, és amelynek megvalósítói vagy ötletgazdái vállalják, hogy bemutatják az egyes projekteket a november végére meghirdetett Digital Health Summit konferencián, amely egyben a díjátadónak is helyszínt nyújt.

Keresik a legjobb hazai digitális egészségügyi megoldásokat. Fotó: Getty Images
Keresik a legjobb hazai digitális egészségügyi megoldásokat. Fotó: Getty Images

A pályázatokat előválogatás után rangos szakértőkből álló zsűri - ennek tagjai a Novartis, a BMS, a DELTA Systems Kft., a Neumann Technológiai Platform és a Cashline Investments képviselői - bírálja el, amely a pályázatok innovatív szemlélete mellett azok társadalmi hasznosságát és az elvárható „egészségnyereséget”, valamint a projekt vagy ötlet mérhető eredményeit és adaptálhatóságát is figyelembe veszi.

Ez utóbbiak különösen fontosak azoknak a befektetőknek, akik fantáziát látnak az egészségügyi megoldásokban. A Cashline Investments számos hasonló befektetése okán jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, ezért is sorakoztak fel a kezdeményezés mögé - emelte ki Szűcs Gergely, a cég igazgatóságának tagja. A pénzügyi befektetők mellett természetesen a szakma is érdeklődik az egészségügyet és az ellátást szolgáló digitális megoldások iránt. Ez utóbbiak a Novartis kiemelt prioritásai közé tartoznak. Az innováció központú gyógyszercég úgy látja, az újítások kulcsfontosságú szerepet játszanak az egészségügy fejlesztésében. A zsűriben való részvétel lehetővé teszi a vállalat számára, hogy megismerje a hazai digitális egészségügyi cégek által kifejlesztett úttörő technológiákat és megoldásokat, támogassa az innovációt és partnerként lépjen fel a betegek és orvosok hatékonyabb kiszolgálásáért.

A digitális egészségügy hazai fejlesztése legalább annyira versenyképességi, mint társadalmi és jóléti kérdés - véli Szentgyörgyi Balázs, a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője. A gyógyszer- és egészségipar szereplői egyrészt nagymértékben hozzájárulnak az exportteljesítményhez és GDP-hez, másrészt az ellátórendszerben alkalmazott technológiai megoldásaikkal növelik annak hatékonyságát és csökkentik a költségeket. A Gazdaságfejlesztési Minisztériumban (GFM) a gyógyszer- és egészségipart kiemelt ágazatként kezelő új iparstratégián dolgoznak, amelynek kidolgozásába bevonták ezt a háttérintézményt és az általa koordinált technológiai koalíciókat is.

A betegellátás hatékonyságának növeléséhez és a páciensek jobb ellátásához is hozzájárul a digitális egészségügy, hiszen ezek a rendszerek lehetővé teszik a gyors és pontos adatok kezelését, ami elengedhetetlen a korszerű orvosi döntések meghozatalához. A digitális egészségügyi innovációk pedig segítenek a hazai egészségügyi szektor fejlődésében – hangsúlyozza a zsűriben szintén helyet foglaló a Delta Systems Kft. Ez a díj így támogatja az olyan vállalkozásokat, amelyek elkötelezettek a digitális egészségügyi fejlesztések iránt és ezen keresztül aktívan részt vállalnak a digitális egészségügy terjedésében, elősegítve az iparág fejlődését Magyarországon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!