Rossz hír a stroke-ról: kiderült, kiknek kell különösen vigyázniuk

A millenniumi generáció tagjainak körében jóval nagyobb a stroke kialakulásának kockázata, mint a korábbi generációk tagjainál – derül ki egy átfogó kutatásból.

A millenniumi generáció tagjainál – vagyis az 1981 és 1996 között születetteknél – magasabb lehet a stroke okozta halálozás kockázata, mint az X generáció tagjainál, azaz az 1965 és 1980 között születetteknél – írja a Healthline. 

A stroke életkortól függetlenül bárkinél kialakulhat. de vannak, akéknél magasabb a kockázat. Fotó: Getty Images

A stroke világszerte az egyik vezető halálozási ok: csak az Egyesült Államokban évente több mint 795 ezer embert érint közvetlenül. A Rutgers Egyetem kutatóinak friss elemzése szerint a millenniumi generáció tagjainak körében azonban ütemesebben fog emelkedni a stroke halálos áldozatainak száma, mint a korábbi generációk tagjainak körében.

Az International Journal of Epidemiology című folyóiratban közzétett elemzés volt az első, amely születési év szerint különböztette meg a betegeket, és ez alapján mérte fel az iszkémiás stroke kockázatának növekedését a 18 és 84 év közötti egyesült államokbeliek körében 1975 és 2019 között.

Érdekes eredmények 

1960 után minél később jött valaki világra, annál nagyobb volt a kockázata a halálos kimenetelű iszkémiás stroke-nak - összegezte Cande Ananth, a Rutgers Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője. Azt is hozzátette: a férfiak és nők esetében a stroke miatti elhalálozás aránya az életkor előrehaladtával csökkent. De még így is megdöbbentően alakult: az 55 éves férfiak esetében például több mint kétszer akkora volt a halálos kimenetelű stroke valószínűsége, mint a nőknél. Ez az arány 85 éves kor körül kiegyenlítődött. 

A stroke okozta halálozások aránya a Healthline által megkérdezett orvosok szerint azért emelkedhet, mert az emberek nem fordítanak kellő figyelmet a megelőzésére. Komoly kockázati  tényező az életmód: kutatások kimutatták, hogy az elhízás és a cukorbetegség egyaránt szerepet játszik a stroke-os esetek növekvő számában – ezek előfordulása pedig a fiatalok körében is egyre gyakoribb – mondta Atif Zafar, az egyik torontói kórház igazgatója.

Ezek mellett még számos kockázati tényezőt érdemes bekalkulálni: ilyen a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a magas vérnyomás is. A millenniumi generáció tagjai ráadásul más kihívásokkal is szembesülhetnek, mint korábban született társaik. Zafar hangsúlyozta: kevesebb idejük marad magukra, többet stresszelnek, ami károsan befolyásolhatja általános egészségi állapotukat is – emellett hozzájárulhat a stroke okozta halálesetek számának növekedéséhez is. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára derült idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül, gyenge vagy mérsékelt légmozgással. Kissé több felhő a délnyugati határon lehet néhol. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!