Rádőlt egy 20 méteres karácsonyfa, belehalt

Meghalt egy nő Belgiumban, miután rádőlt egy 20 méter magas fenyőfa egy karácsonyi vásáron – közölte a Dernieres Heures című belga napilap internetes oldala.

A Brüsszeltől 50 kilométernyire fekvő Oudenaarde város karácsonyi vásárán eldőlt egy mintegy öttonnás fenyőfa, a 6-os erősségű széllökések következtében. A balesetben három ember sérült meg, mindhármukat kórháza szállították.

felborult karácsonyfa
Rádőlt egy nőre egy 20 méteres karácsonyfa, belehalt. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Egy nő belehalt sérüléseibe

Az egyik sérültet, egy középkorú nőt újra kellett éleszteni, azonban néhány óra múlva belehalt sérüléseibe. A nő személyazonosságáról további információt nem közöltek, a többi érintettel kapcsolatban pedig még nem tettek hivatalos bejelentést.

A fenyő a felállítását követően egyszer már kimozdult a helyéből, és a műszaki szolgálatnak kellett visszaállítania és megerősítenie – közölte Marnic De Meulemeester polgármester.

Lehet, hogy ki sem nyit újra a vásár

A vásár területét a baleset után azonnal lezárták, és még kérdéses, hogy újranyit-e egyáltalán a karácsonyi időszak hátralévő részében.

Az ügyben vizsgálat indult, de minden valószínűséggel a feldíszített fa rosszul volt rögzítve – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy az elmúlt napok heves esőzései és a rendkívüli erejű széllökések dönthették fel ismételten a fenyőt. A rendőrség gondatlanság miatt nyomozást indított.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!