Mozgójárdába akadt a nő lába, le kellett vágni

Térd alatt amputálni kellett egy nő lábát, mert beakadt egy repülőtéri mozgójárdába Bangkokban. Az okokat még vizsgálják.

A mozgójárda végébe szorult egy 57 éves thaiföldi nő lába Bangkok nemzetközi repülőterén – írta a CNN.  A balesetet követően gyorsan kiértek a mentők a sérült nőhöz, akit a legközelebbi kórházba szállítottak, ám a sérülés súlyossága miatt így is kénytelenek voltak amputálni a lábát. A felmerülő orvosi költségekről az Airports Of Thailand, az ország repülőtereit üzemeltető állami vállalat gondoskodik, ami egyúttal kártérítést is felajánlott a nőnek.

A nő fia, Krit Kittirattana egy Facebook posztban beszámolt arról, hogy édesanyját megműtötték, de még mindig fennáll a komplikációk kockázata, az orvosok egyelőre figyelik a lehetséges fertőzés jeleit. Azt is közölte, hogy a család elkérte a térfigyelő kamerák felvételeit a balesetről.

A Don Mueang repülőtér igazgatója sajtótájékoztatón mondta el, hogy a baleset okai egyelőre tisztázatlanok, de jelenleg is ellenőrzéseket végeznek és az okokat próbálják kideríteni. Azt ugyanis egyelőre nem lehet tudni, hogy a baleset hogyan történt. Az igazgató elmondta, hogy már tanulmányozzák az esetről készült felvételt, de az azt rögzítő térfigyelő kamera messze volt a helyszínről, így a vizsgálat hosszabb időt vesz igénybe. Addig is felfüggesztették a repülőtér valamennyi mozgójárdájának működését, amiken jelenleg is biztonsági ellenőrzéseket végeznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.