Koronavírus: francia határzár az omikron miatt

Dominánssá vált Nagy-Britanniában az új variáns, emiatt Franciaország utazási korlátozásokat vezetett be a britektől érkező emberekre.

Franciaország péntek éjszaka leállította a turisztikai és üzleti célú beutazást a területére Nagy-Britanniából az omikron variáns terjedése miatt - írja a BBC . A döntés oka, hogy a briteknél egyre-másra dőlnek a napi fertőzöttségi rekordok, és a pénteki 93 ezer új fertőzött közül 15 ezer már az új mutánshoz volt köthető.

dwa
Francia rendőrök járványügyi ellenőrzése a belga-francia határnál. Fotó: Getty Images

A franciák törlik a szilveszteri tömegrendezvényeket is, emellett további szigorításokat helyeztek kilátásba. Felmerül, hogy csak a teljes körűen oltottak használhassák az éttermi és a távolsági tömegközlekedési szolgáltatásokat, illetve csökkentenék a második és harmadik oltások közti időtartamot is. "Elfogadhatatlan, hogy néhány millió oltatlan francia veszélyeztesse az egész ország életét" - jelentette ki a francia miniszterelnök, Jean Castex.

Mindeközben a környező nyugat-európai államokban is további korlátozásokat vezetnek be, így például Olaszországba, Portugáliába és Görögországba az oltottak is csak negatív tesztekkel utazhatnak be az Európai Unióból.

Nagy-Britanniában a hét elején tesztelt új esetek több mint 54 százalékát már az omikron variáns tette ki. London a legfertőzöttebb terület, a betegséget elkapók 80,8 százaléka omikronos koronavírusos. Pénteken az Egyesült Királyságban már harmadik napja jelentettek rekordszámú új fertőzöttet, de a szakemberek szerint a következő hetekben az omikron variáns terjedésével sorra dőlnek majd az eddigi rekordok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.