Nem csak a lilaakác lehet veszélyes a gyerekekre

Lilaakác terméséből evett több gyermek is egy pilisborosjenői óvodában. Az eset sajnos nem egyedülálló: parkokban, játszótereken is nőhetnek olyan növények, amelyek elfogyasztása súlyos veszélyt jelenthet a gyerekekre.

Több gyermek is rosszul lett szerdán egy pilisborosjenői óvodában, miután lilaakác terméséből fogyasztottak. A mérgező növény az RTL Híradó beszámolója szerint az intézmény kerítésénél nőtt, ennek terméséből evett hat gyermek, nem sokkal utána pedig rosszul lettek. Az óvónők rögtön értesítették a mentőket, akik megvizsgálták a gyerekeket, két kicsit pedig kórházba szállítottak. Másnapra szerencsére mindhárom gyermek jobban lett, komolyabb baj így nem történt az óvatlan falatozásból. A pilisborosjenői polgármester ugyanakkor vizsgálatot kezdeményez annak feltárására, hogyan kerülhetett ez a mérgező növény az óvoda területére.

A természetben, sőt akár a belvárosban is számos olyan növénnyel érintkezhet a kisgyermek, amely veszélyt jelenthet az egészségére.  A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a közelmúltban egy gyűjteményt is készített azokról a növényekről, amelyekbe a kertekben, parkokban belefuthatunk, egyes részeik pedig veszélyt jelenthetnek az egészségünkre. Bizonyos növényfajták termésének, virágának fogyasztása súlyos tüneteket okozhat, de vannak olyanok is, amelyek már a bőrrel érintkezve is irritációt válthatnak ki. A gyerekekre különösen nagy veszélyt jelenthetnek ezek, kíváncsiságukat ugyanis felkelthetik a növények színes bogyói, a legkisebbek pedig megrágcsálhatják, megízlelhetik a számukra érdekes dolgokat. Az NNGYK szerint a többi között az alábbi növények közelében tanácsos óvatosnak lenni.

Tiszafa

Örökzöld hajtásai miatt kedvelt dísznövény, országszerte találkozhatunk vele parkokban. Fontos azonban tudni, hogy piros magköpenyét leszámítva minden része mérgező. Egy gyerek számára már egyetlen alaposan összerágott mag elfogyasztása végzetes lehet, és azonnali orvosi ellátást igényel. 

tiszafa
Vigyázat, a tiszafa szinte minden része mérgező! Fotó: Getty Images

A tünetek gyakran a bevételtől számított 12 óra elteltével jelentkeznek csak, többnyire émelygés, hányás, hasfájás, szédülés, vörösre színeződött ajkak utalhatnak a mérgezésre. Az is előfordulhat, hogy a kezdeti tünetek megjelenése nélkül, hirtelen következnek be olyan súlyos tünetek, mint a szívritmuszavar, vérnyomásesés, ájulás és légzésbénulás.

Vadgesztenye

Ugyan a gyógyszer- és kozmetikaipar is használja bizonyos anyagait, a vadgesztenye vörösbarna magjainak fogyasztása a benne lévő toxinok miatt gyomorfájdalmat, bélirritációt okozhat. Az NNGYK tájékoztatója szerint nagy mennyiségben fogyasztva hasmenés, hányinger, gyengeség, nyugtalanság jelentkezhet, súlyos esetben pedig 24-48 órán belül légzésbénulás is előfordulhat. A gyerekek különösen érzékenyek lehetnek a méreganyag hatására, fontos lehet ezért tudatosítani számukra a növény veszélyeit.

vadgesztenye
A gyerekek különösen érzékenyek lehetnek a méreganyag hatására. Fotó: Getty Images

Ricinus

A kutyatejfélék családjába tartozó ricinus magját szintén használja a gyógyszeripar, hashajtó hatású gyógyszerek készülnek belőle. A köztereken is gyakran előforduló gyomnövény magjai ugyanakkor (a bennük lévő ricin miatt) rendkívül mérgezőek. Általában 4-6 magot tekintenek halálos adagnak, gyermekeknél 1-3 szem elfogyasztása is életveszélyes panaszokat eredményezhet.

ricinus
A ricinus magja rendkívül mérgező. Fotó: Getty Images

A mérgezés tünetei egyes esetekben néhány óra múlva, de néha csak napok elteltével jelentkeznek: égő érzés a szájban, hideg verejtékezés, véres hányás, vizes hasmenés, bélgörcsök figyelmeztethetnek a mérgezésre.

Tuja

A kerteket és parkokat is gyakran díszítő tujának elsősorban a levele jelenthet veszélyt az egészségre. A növénnyel érintkezve súlyos bőrirritáció léphet fel, ez sokszor a bokor nyírásakor is gondot okoz. Ha pedig bárki lenyeli, gyomor- és emésztőszervi tünetek, görcsök, akár tudatvesztés, máj- és vesekárosodás lehet a következmény.

tuja
A tuja levele bőrirritációt okozhat. Fotó: Getty Images

Hóbogyó

A hóbogyó egy elterjedt dísznövény, melynek fehér, gömb alakú bogyói könnyen felkelthetik a gyermekek figyelmét - ami komoly bajt okozhat, hiszen mérgezőek. Külsőleg gyulladásos tüneteket válthatnak ki a bőrön, elfogyasztásuk pedig ingerli a gyomor- és bélrendszert, émelygést, hasmenést okozva. Nagyobb mennyiségben fogyasztva zavartságot, eszméletvesztést is eredményezhetnek. Az NNGYK közleménye alapján a tünetek akár öt bogyó elfogyasztása esetén is jelentkezhetnek.

hóbogyó
A hóbogyó is mérgező. Fotó: Getty Images

Mérgezés gyanújának esetén a Nemzeti Népegészségügyi Központ Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat ingyenesen hívható vonalán kérhetünk segítséget a 0680/201199-es számot tárcsázva.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, ezt követően alapvetően országszerte sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Délután helyenként zápor, a délnyugati határ mentén esetleg zivatar előfordulhat. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!