Ilyen hatással lehet vérnyomásunkra a járvány

Az idő múlásával egyre több emberen mutatkoznak a koronavírus-járvány okozta stressz, aggodalom és bizonytalanság testi-lelki hatásai. Egy friss kutatás rávilágított, hogyan befolyásolhatja mindez a vérnyomásértékeinket.

Egy új kutatás eredménye rámutat: a koronavírus-járvány negatív egészségügyi hatásai közé tartozik az is, hogy a felnőttek egy részénél kimutathatóan emelkedtek a vérnyomásértékek - számolt be róla a New York Times.

A Circulation nevű folyóiratban közzétett tanulmányba 50 amerikai államból több százezer munkavállalót és felnőtt családtagjaikat vonták be a kutatók. Közülük csaknem félmillió ember vérnyomása mutatott észrevehető emelkedést az egy évvel korábban mérthez képest. (A vizsgálatban résztvevők átlagéletkora 45 év körül alakult.)

emelkedett vérnyomás pandémia
Rendszeres méréssel pontosan tudjuk követni, hogyan alakulnak vérnyomásértékeink. Fotó: Getty Images

"Pandémiás" vérnyomás: erre is fel kell készülni

A kutatók megállapították, hogy a résztvevők vérnyomásértékei 2019-től 2020 márciusáig alig változtak, ám 2020 áprilisától 2020 decemberéig kimutathatóan emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Noha az optimális értékekről évtizedek óta zajlik a vita, a mai napig a 120/80 Hgmm-es, vagy az ennél valamivel alacsonyabb tekinthető "normális" vérnyomásnak.

A tanulmányból kiderült, hogy a vizsgált időszakban - az előző év azonos időszakához képest - a szisztolés érték átlagos, havi változása 1,10-2,50 Hgmm volt, míg a diasztolés érték 0,14-0,53 Hgmm-rel kúszott feljebb. Az emelkedés a nőkre és a férfiakra egyaránt jellemző volt, korcsoporttól függetlenül.

Vannak technikák, amelyek gyorsan és egyszerűen kivitelezhetők, és segíthetnek, hogy gyógyszerek nélkül csökkentsük a vérnyomásunkat . Mutatjuk ezeket.

Az eredmények a szakembereket is megdöbbentették. Donald M. Lloyd-Jones, az Amerikai Szív Társaság elnöke - aki egyébként nem vett részt a vizsgálatban - elmondta: mivel még a vérnyomás kis mértékű változása is nagyban befolyásolhatja többek között a szív- és érrendszeri betegségek és a stroke kialakulásának kockázatát, valószínűsíthető, hogy az ezekkel összefüggésbe hozható súlyos esetek száma a következő hónapokban növekedni fog.

Ami megemelheti a vérnyomást

A jelenség hátterében rejlő okok közé tartozik, hogy emberek a koronavírus-járvány idején nem mozognak annyit, mint korábban, nem járnak rendszeres orvosi ellenőrzésre, szűrésre és kezelésekre, emellett több alkoholt isznak, kevesebbet alszanak és többet stresszelnek - összegezte Luke Laffin kardiológus, a tanulmány vezető szerzője.

Véleménye szerint a tanulmány rávilágít, hogy a járvány elleni védekezés mellett az is elengedhetetlen, hogy a krónikus egészségi problémákkal küzdők megkapják - és kérjék is - a szükséges és szakszerű orvosi ellátást. (Az amerikai felnőttek csaknem felénél okoz problémát a magas vérnyomás , ami kevés látható tünetet produkál, de idővel életveszélyes egészségügyi következményekkel járhat, mivel károsítja egyebek mellett a szív- és érrendszert, az agyat, a veséket és a szemet is.)

A tanulságos eredmények ellenére a vizsgálatnak megvoltak a korlátai. Ahogy azt a szerzők is hangsúlyozzák, nem igazán tértek ki a résztvevők faji- és etnikai hovatartozására, ami azért lett volna fontos, mert a magas vérnyomás sokkal gyakoribb például az afroamerikaiak körében, mint a fehér vagy a spanyolajkú amerikaiak között - írja a New York Times.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra