Háziorvos: nem tudjuk, hogy mit hoz az ősz

„Nem tudjuk, hogy mit hoz az ősz” - mondta el a koronavírus-pandémia kapcsán Dr. Békássy Szabolcs háziorvos. A szakember hangsúlyozta: a koronavírus továbbra is veszélyt jelent, ezért fontos az emlékeztető oltás.

Ugyan a koronavírusról mostanság kevesebb szó esett, a járvány továbbra is jelen van, és több európai országban is úgy látszik, hogy újabb hullám érkezhet. Dr. Békássy Szabolcs háziorvos az RTL Klub Reggeli című műsorában az új, kétkomponensű vakcina működéséről és hatásairól is beszélt. 

Sokaknak lehet fontos az emlékeztető oltás

Elmondta, az új vakcina tartalmaz egy, az eredeti vírustörzsre kifejlesztett komponenst és specifikusan az omikron változat elleni összetevőt is. Vagyis kiváló hatékonysággal védhet a jelenleg domináns vírustörzsekkel szemben. Az új oltást emlékeztető, vagyis "booster" oltásként lehet adni azoknak, akik legalább két oltást, vagy a Janssen vakcinájából egy adagot már megkaptak. 

vakcina, emlékeztető oltás
Fontos lehet még ősszel az emlékeztető oltás. Fotó: Getty Images

„Egyelőre nem tudhatjuk, mit hoz az ősz, illetve mennyire lesz agresszív ennek a vírusvariánsnak a terjedése. Mindenféleképpen javasoljuk azok számára, akik már nagyon régen kapták az utolsó oltásukat, hogy egy ismétlő oltásért mindenképpen jelentkezzenek” – hangsúlyozta a háziorvos. Az első adagban érkező 110 ezer vakcina elsősorban a kórházi oltópontokon lesz elérhető, a háziorvosokhoz egy október közepére-végére érkező, következő szállítmánnyal juthat belőlük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra