Vastagbéltükrözést, ha nagy a pocak?

A negyvenes éveiket taposóknál a nagy derékbőség megduplázza a vastagbélrák kockázatát, állítják koreai kutatók.

Egy fiatalabb, de nagy hasú embernél ugyanakkora az esélye annak, hogy vastagbél-tükrözés során valamilyen rendellenességet találnak, mint egy ötven év feletti, de nem pocakos személynél. A kutatócsoport ezért azt javasolja, hogy a vastagbél-szűrés korhatárát 50 évről csökkentsék 45 évre, ha az illető súlyproblémákkal küszködik.

Az Egyesült Államok szakértői viszont korainak tartják a jelenlegi ajánlások azonnali megváltoztatását. "Az elgondolás, hogy ne csak a kort, hanem a fennálló kockázati tényezőket is figyelembe vegyük, teljesen logikus" - reagált Robert Smith, az Amerikai Ráktársaság szűrésekkel kapcsolatos kérdéseinek igazgatója.

"Viszont korai lenne a szűrésekre vonatkozó korhatárt lecsökkenteni, ugyanis a legtöbb vastagbélpolip nem alakul át rosszindulatú daganattá."

A szöuli Konkun Egyetem kutatói több mint 1700, 40 és 59 év közötti férfit és nőt vontak be kutatásukba. A résztvevők egyikének sem volt vastagbélrákja, és közeli családtagjaik között sem fordult elő ez a betegség. A Konkun Egyetemen mindnyájuknál elvégezték a kolonoszkópiát, azaz a vastagbéltükrözést.

Az 50 év alatti csoportban 40-ből egy résztvevőnél találtak késői stádiumban lévő vastagbélpolipot, vastagbélrákot azonban senkinél sem diagnosztizáltak. Az 50 év feletti csoportban viszont majdnem kétszer annyi embernél találtak késői stádiumban lévő polipot.

A kutatók kiszámolták, hogy 23, ötven év feletti résztvevőt kell megvizsgálniuk ahhoz, hogy egy késői stádiumban lévő polipot találjanak. Ezeknél a polipoknál nem lehet tudni, hogy bekövetkezik daganatos elfajulás, vagy nem. A fiatalabb, de nagy haskörfogatú résztvevőknél ugyanilyen arányban találtak kifejlett polipot, míg azoknál, akik metabolikus szindrómában szenvedtek még nagyobb számban fordult elő. Metabolikus szindrómáról akkor beszélünk, ha több kockázati tényező, mint a nagy haskörfogat, magas vérnyomás, és magas vércukorszint együtt van jelen.

"Az ötven évnél fiatalabb, de metabolikus szindrómával küzdő pácienseknél célszerű lenne a vastagbélrákszűrés" - írta Dr. Sung Noh Hong a Gastrointestinal Endoscopy című szakfolyóiratban megjelent cikkben.

Dr. John Allen, az Amerikai Gasztroenterológiai Társaság rákszakértője így nyilatkozott: "E tanulmány egy újabb bizonyíték arra, hogy az elhízás növeli a vastagbélrák kockázatát. A kockázati tényezőket mindig figyelembe kell venni, amikor arról van szó, hogy csináljunk-e vastagbéltükrözést. Ahhoz viszont, hogy megváltoztassuk a szűrésre vonatkozó korhatárt, további vizsgálatokra van szükség."

A kolonoszkópia (vastagbéltükrözés) során egy vékony csövet vezetnek a vastagbélbe a végbélen keresztül. A cső elején található kis kamera feltérképezi a bél belsejét, és megmutatja, ha valahol kitüremkedés található. Az Amerikai Ráktársaság ajánlása szerint 50 év alatt csak akkor ajánlott vastagbéltükrözést csinálni, ha elsőfokú rokonnál előfordult e betegség fiatalkorban. A tükrözés ugyanis nem kockázatmentes, ritka esetben vérzést, vagy a bél perforálódását okozhatja.

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16, +27 °C
Minimum: +12, +17 °C

Hazánkban kedden délelőtt általában erősen felhős lesz az ég, többfelé várható zápor, zivatar. Délután folytatódik a változóan, legtöbb helyen erősen felhős idő, és további záporok, zivatarok alakulhatnak ki. A szél napközben eros északnyugati lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 16, 27 fok között alakul. Késő este 11, 16 fok lesz. Kedden hidegfronti hatás érvényesül. Egész nap jelentkezhetnek panaszok, amik akár erősek is lehetnek. Görcsös fejfájás, izpm- és hasi görcsök léphetnek fel, romolhat a szívbetegek állapota. Gyakoriak lehetnek a keringési panaszok és a vérnyomás-ingadozás is. Zivatarokban romolhat az asztmások állapota. Csökken a hőérzet, alacsony lesz a komfortérzet. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Eső