Magyar kutatók megtalálták az öregedés ellenszerét

Komoly lépést tettek az öregedés folyamatának megértése felé az ELTE genetikusai, Vellai Tibor és Sturm Ádám.

A két kutató eredményei szerint DNS-ünk mozgó részei túlságosan destabilizálják genetikai kódunkat. Ilyen módon ezek az úgynevezett transzpozábilis elemek állhatnak az öregedés hátterében. Tudósok korábban azonosítottak egy specifikus folyamatot, amely segít szabályozni ezeket a transzpozábilis elemeket, egyben védelemmel szolgál ellenük. Ez olyan sejtekben és élőlényekben található meg, amelyek nem öregszenek, mint amilyenek például a rákos őssejtek. A folyamatot Piwi-piRNS útvonalnak nevezik.

Az ELTE kutatói a Caenorhabditis elegans nevű féreggel kísérletezve bekapcsolták ezt védelmet. A féreg ennek hatására jelentősen tovább éltközölte pénteken az ELTE Genetikai Tanszék. Egészen pontosan azok a férgek, amelyekben működik a piwi-piRNS védelem a transzpozábilis elemek ellen, 30 százalékkal tovább élnek. A magyar genetikusok eredményei a rangos Nature Communications folyóiratban jelentek meg.

Sturm és Vellai egy korábbi, az öregedéskutatás területén fontos előrelépésként számon tartott közös cikkében már megfogalmazta a Piwi-piRNS rendszer és a biológiai halhatatlanság összefüggésének izgalmas koncepcióját. Mostani publikációjukban pedig kísérleti bizonyítékkal támasztották alá elméletüket. Kutatásuk megmutatta, hogy a transzpozábilis elemek aktivitásának szabályozása valóban meghosszabbíthatja az élettartamot, ami arra utal, hogy ezek a mobilis DNS-elemek döntő szerepet játszhatnak az öregedési folyamatban.

A kutatók többféle technikát is alkalmaztak, hogy a transzpozábilis elemek aktivitását csökkentsék. Ennek hatására a férgeknél lassabban jelentkeztek az öregedés jelei. Sőt, amikor több transzpozábilis elem tevékenységét egyszerre tudták lecsökkenteni, a férgek élettartama még tovább nőtt. „Élettartam-vizsgálataink során pusztán a transzpozábilis elemek leszabályozásával vagy a Piwi-piRNS-szabályozás felerősítésével statisztikailag szignifikáns élethossz növekedést értünk el. Ez megnyitja a kaput a módszer számos lehetséges alkalmazása előtt az orvostudomány és a biológia világában” – mutatott rá Sturm Ádám.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. A délnyugati határ mentén növekszik a kisebb csapadék előfordulási esélye. Az északi, északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk lökések.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.