Hihetetlen, még erre is képesek a kisbabák

Már a 14 hónapos babák is sikeresen használnak logikai következtetéseket, hogy a társas világról tanuljanak, olyan helyzetekben is, amikor a közvetlenül rendelkezésükre álló adatok hiányosak - derült ki abból a tanulmányból, amely nemrég jelent meg a Nature Communications című szaklapban.

A Közép-európai Egyetem (CEU) Babakutató Laborjában végzett kutatássorozatban Nicolo Cesana-Arlotti (Johns Hopkins University), Kovács Ágnes Melindával (CEU) és Téglás Ernővel (CEU) közösen vizsgálta, a 14 hónapos, még nem beszélő csecsemők képesek-e nyelv előtti logikai műveletekre (például logikai kizárásra), hogy kikövetkeztessék a mások viselkedését vezérlő motivációkat.

Már a 14 hónapos babák is sikeresen használnak logikai következtetéseket, hogy a társas világról tanuljanak.
Már a 14 hónapos babák is sikeresen használnak logikai következtetéseket, hogy a társas világról tanuljanak. Fotó: Getty Images

A kutatási eredmények szerint - ellentétben az uralkodó szemlélettel, ami azt sugallja, hogy a csecsemők és kisgyerekek még nem képesek logikai műveletekre - a babák már 14 hónapos korban használják a logikai következtetések egyik alapvető formáját. Ami különösen meglepő, hogy az így szerzett tudást be is tudják építeni más következtetésekbe, melyeket a társas világról alkotnak - írják a szakemberek. 


A hiányzó információ sem akadály a babáknak

Miért alszanak a csecsemők olyan sokat? Cikkünkben megtalálja a választ.

Ezzel a kutatók elsőként szolgáltattak bizonyítékot arra, hogy a csecsemők nem tehetetlenek olyan helyzetekben sem, amikor a közvetlenül megfigyelhető információk hiányosak. A hiányzó információ nem akadályozza meg őket abban, hogy megfelelően értelmezzék mások cselekvéseit, és következtetéseket vonjanak le az azokat vezérlő okokról.

A beszámolóból az derült ki, hogy ez azért lehetséges, mert képesek arra, hogy a logikai műveleteket a társas világról szerzett ismeretek bővítésének szolgálatába állítsák. Ehhez annyit kell tenniük, hogy figyelembe veszik a releváns lehetőségeket, és kizárják azokat, amiknek a tapasztalataik ellentmondanak. Az így kapott eredmény felhasználható akár mások motivációjának megismerésére is - olvasható a tanulmányban. 

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+7, +14 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban szombaton délelőtt növekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag