Előrehozza a menstruációt a sok hús

Azok a lányok, akik gyerekkorukban sok húst esznek, hamarabb kezdenek menstruálni.

Brit kutatók több mint 3000, 12 éves kislány étrendjét hasonlították össze. Azt találták, hogy a magas húsfogyasztás három éves korban (heti 8 adagnál több) és hét éves korban (12 adag), összefüggésbe hozható a menstruáció korai jelentkezésével. Egy adag hús kb. 3-5 dekagrammot jelent.

A Public Health Nutrition című folyóiratban a szerzők arról számoltak be, hogy a húsban gazdag étrend felkészíti a szervezetet a terhességre, és korai pubertást eredményezhet.
A 20. század folyamán az első menstruáció jelentkezésének átlagéletkora drámaian lecsökkent. Ennek oka a jobb táplálkozási feltételek, illetve az elhízás növekvő tendenciája lehet, ami hatással van a hormonháztartásra.
Ebben a tanulmányban a kutatók olyan lányokat vizsgáltak, akikről születésüktől fogva álltak rendelkezése adatok. 12 év és 8 hónapos korukban két csoportra osztották őket aszerint, hogy elkezdtek-e már menstruálni vagy sem. Összehasonlítva az étrendjüket három, hét, illetve tíz éves korukban, arra jutottak, hogy a korai évek húsfogyasztása erős hatással volt a menstruáció korai megjelenésére. Aki hét éves korában a legtöbb húst ette, annak 75 százalékkal nagyobb volt az esélye arra, hogy 12 éves korában már menstruálni fog, mint annak, aki a legkevesebbet fogyasztotta.

Bár ez a tanulmány nem vette figyelembe a testsúlyt, azt már régebbi vizsgálatok bebizonyították, hogy a nagyobb súlyú lányok korábban kezdenek menstruálni.

A korai menstruáció megnöveli az esélyt a későbbi mellrákra, valószínűleg azért, mert ezek a nők hosszabb ideig vannak kitéve az ösztrogén hatásának életük alatt.
A kutatók kihangsúlyozták, hogy a fiatal lányok ezért el ne hagyják étrendjükből a húst, mivel akiknél a legmagasabb húsfogyasztást találták, tényleg nagyon sokat ettek belőle. A 7 évesek közül a legtöbb húst fogyasztók heti 12 adag a három évesek közül pedig heti 8 adag húst ettek meg.

A tanulmány szerzője, Dr. Imogen Rogers, az University of Brighton adjunktusa szerint a testsúly nem az egyetlen tényező a korai menstruáció jelentkezésében. Az átlagéletkor ugyanis nem ment le az elhízás tendenciájának emelkedésével. "A hús nagyon jó vas- és cinkforrás, amire nagy szükség van a terhesség alatt, ezért húsban gazdag étrendre van szükségük az állapotos nőknek."

Dr. Ken Ong, a Medical Research Council gyermek-endokrinológusa szerint hatalmas eltolódás következett be az elmúlt században a menstruáció megjelenését illetően. Lehetséges, hogy ennek a húsfogyasztás az oka, tette hozzá. "Ez viszont nem a testsúlynövekedés következménye, hanem egy annak, hogy az élelmiszerfehérjék megemelik a szervezet hormonszintjét."

Forrás: Medipress hírszolgálat

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +5 °C
Minimum:
-8, -2 °C

Hazánkban kedden délelőtt többnyire erősen felhős lesz az ég, helyenként tartósan párás, ködös maradhat az idő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag