Fényvédelem bőrtípusok szerint

Tavasszal általában boldogan szaladunk a szabadba, hogy magunkba szívjuk a várva várt napfényt, amit annyira hiányoltunk télen. Örömünkben gyakran elfelejtjük, hogy nem mind arany, ami fénylik: vagyis hogy már az első napsugaraknak is ugyanolyan káros hatásai vannak, mint a nyári napsütésnek, tehát a bőrünket legalábbis már ilyenkor védeni kell.

Napjainkban a daganatos megbetegedések közül a bőrrák a leggyakoribb, és vészesen gyors ütemben nő az előfordulása. Az Egyesült Államokban minden ötödik embernél kialakulhat élete során, de a probléma Európában is súlyos: itt több mint 3,5 millió bőrrákos beteget tartanak számon. Pedig ez az a betegség, amely a leginkább megelőzhető és kezelhető. A bőr daganatos megbetegedése ellen ugyanis sokat tehetünk a megfelelő védekezéssel: ha megfelelő fényvédőt választunk, délelőtt 11 és délután 3 óra között keveset tartózkodunk a napon és akkor is megfelelő ruházattal, napszemüveggel, kalappal szerelkezünk fel.

Milyen a megfelelő fényvédő?

Elsősorban magas faktorszámú, az UV-A és az UV-B sugarak ellen is védelmet nyújtó készítményt válasszunk, és fontos alapszabály az is, hogy legalább 30 perccel azelőtt vigyük fel a bőrre, mielőtt napra mennénk. Ráadásul a naptejet 2-3 óránként újra fel kell kenni a bőrre a megfelelő védelem érdekében.

Megfelelő fényvédelem nélkül veszélyes élvezni a nyári napsütést
Megfelelő fényvédelem nélkül veszélyes élvezni a nyári napsütést. Fotó: iStock

Az Egyesült Államokban 17 olyan összetevőt fogadtak el, amelyet a fényvédők tartalmazhatnak. Ezek között kémiai és fizikai összetevők is vannak, mindkét típus hatékony és biztonságos fényvédelmet nyújt a bőrnek, viszont a naptejek esetén sem mindegy, hogy milyen bőrtípusra alkalmazzák őket. Köztudott, hogy a babák és a kisgyerekek bőre más fényvédőt igényel, mint a felnőtteké, de mondjuk a száraz bőrre kifejlesztett naptej nem lesz jó egy aknéra, rosaceára hajlamos bőrre sem. Így tehát a faktorszám mellett a saját bőrtípusunkhoz passzoló fényvédőt érdemes választani. Nézzük részletesen!

Allergiás, aknés, rosaceás bőrre

A különböző bőrproblémákkal küzdő pácienseknek ugyanúgy a fizikai fényvédőket szokták javasolni a bőrgyógyászok, mint a gyerekeknek, méghozzá azért, hogy minél inkább elkerüljék a bőr további irritációját. Allergiára, rosaceára hajlamos bőr esetén az alkoholtartalmú napvédőket ajánlott kerülni, ezek ugyanis szárítják a bőrt, súlyosbítják az akné állapotát. Az aknés bőrűeknek a túl zsíros, általában "krém" feliratú készítményeket is kerülniük kell, ezek szintén fellángolást okoznak az aknés bőrön, ezért nekik a lotionként vagyis tejként forgalmazott termékek közül érdemes választani. Aknés bőrűeknél kifejezetten fontos a magas fényvédelem, ugyanis a problémájukra felírt készítmények általában fokozzák a fényérzékenységet.

Száraz és atópiás bőr

A napvédők általában sok hidratáló összetevőt tartalmaznak, mint például a lanolin, különböző olajok, szilikon vagy a dimetikon nevű bőrvédő szer. Száraz bőr esetén a kifejezetten hidratáló fényvédő készítmények közül érdemes krém, vagy tejalapú formulákkal ellátottakat keresni.

Pigmentfoltos bőr

Jegelés, alkohol és a többi - mit nem szabad a bőrünkre kenni, ha leégtünk? Részletek itt.

Azoknak, akiknek különböző elszíneződések vannak a bőrén, vagy nagyon világos a tónusuk, legalább 30-as faktorszámú készítményt érdemes használniuk. A bőr fokozott pigmenttermeléssel válaszol az extrém UV terhelésre, ezért ha nem megfelelő a napvédő, akkor fokozódhat a probléma. A bőrgyógyászok szerint különösen fontos a gyakori, 2-3 óránkénti újrakrémezés is.

Normál bőr vagy zsíros bőr

A normál bőrűek bármilyen fényvédőt választhatnak, zsíros bőrnél viszont a készítmény textúrája a meghatározó, érdemes a könnyedebb, folyékonyabb állagú krémek közül választani, ezek ugyanis nem nehezítik el a bőrt.

És végül: ne felejtsük el, hogy káros sugarak télen, nyáron, esőben, felhős időben is érnek bennünket, ezért érdemes fényvédővel ellátott arckrémmel védeni a bőrünket akkor is, ha épp a láthatáron sincs a napsütés!

Forrás: skincancer.org

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!