Alvás közben átélt orgazmusáról mesélt Marza Tovot

Meglepő, de a jelenség gyakoribb, mint gondoltuk volna. És nem csak a férfiakat, de a nőket is ugyanúgy érinti.

„Már nem emlékszem pontosan az első éjszakai orgazmusomra, de abban biztos vagyok, hogy azután történt, hogy lett egy állandó partnerem” – idézi az Independent a 43 éves Marza Tovot, aki azután döntött úgy, hogy a széles nyilvánosságnak is beszámol a tapasztalatairól, hogy végighallgatta, ahogy a népszerű műsorvezető, Davina McCall is erről mesél.

A párkapcsolati tanácsadóként dolgozó Marza azt mondja, a jelenség – bár kétségkívül igen kellemes – nem gyakori: évente mindössze néhányszor ébred erre az elmondása szerint intenzív élményre, aztán hozzátette még azt is, hogy tapasztalatai szerint egy éjszaka legfeljebb egyszer tud így elmenni.

A jelenség gyakoribb, mint hinnénk (FOtó: Gettyimages)
A jelenség gyakoribb, mint hinnénk (FOtó: Gettyimages)

Érdekes tény, hogy az erotikus álmok ugyanolyan valószínűséggel jelentkeznek a férfiaknál, mint a nőknél, csak míg a férfiaknál főleg kamaszkorban gyakoriak, a nőknél éppen ellenkezőleg, az idősebb korosztály (40 és 50 év között) tapasztalja gyakrabban. A szakemberek szerint ennek oka abban keresendő, hogy a nők az idő előre haladtával egyre „gyakorlottabbak” lesznek és jobban megismerik a saját testüket.

Ennek ellenére az éjszakai orgazmusok sokkal inkább szólnak az agyról, mint bármelyik más testrészünkről – beleértve a nemi szerveinket is. Ezeket ugyanis elsősorban az agy ráhangolódása váltja ki, nem véletlenül mondják, hogy az agy a legnagyobb erogén zónánk. Persze, ettől függetlenül a jelenséghez hozzájárul az is, hogy az alvás REM fázisában a szervezetünk többször is fokozza a nemi szervek vérellátását.

Marza egyébként elárulta, az időről-időre megtapasztalt éjszakai orgazmusai bizonyos fokig befolyásolják a „tudatos” szexuális életét is. Úgy tapasztalta ugyanis, hogy az alvás közben jelentkező orgazmusok lényegesen intenzívebbek és tovább is tartanak, mint amit szex közben érez. „Rendszeresen elgondolkozok rajta, mit csinálhatnék máshogyan, hogy ébren is ugyanolyan élményben lehessen részem” – magyarázza.  

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google HírekbenFacebookonInstagramonViberen vagy YouTube-on! 

)
Ezek a leggyakoribb tévhitek a fogamzásgátlókról
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +15 °C

Erősen gomolyfelhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Több helyen, nagyobb számban a délutáni, esti órákban várható zápor, zivatar, amelyet helyenként felhőszakadás is kísérhet. Szélerősödés csak zivatarok környezetében lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 27 fok között alakul, délkeleten kissé melegebb is lehet. Késő este 15 és 20 fok közötti értékeket mérhetünk. Ismét frontmentes idő várható, a meleg és fülledt idő azonban megterhelő lehet.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra