Tényleg baj, ha tabletet kap a gyerek?

Az okostelefonoktól, tabletektől és játékkonzoloktól a szülők sok esteben akkor is óvnák a gyereket, ha ők maguk napi rendszerességgel használnak ilyen eszközöket.

Kevés olyan gyermek lehetett, akinek a karácsonyi kívánságlistáján ne szerepelt volna az egyik új játékkonzol, esetleg egy tablet, okosóra vagy más elektromos kütyü. A szüleik azonban sokszor félve teljesítik csak a gyermek kívánságát, attól tartva, hogy az elektromos kütyük visszavetik a szociális életét, vagy akár a fejlődésére is káros lehet. Lehet-e egyáltalán elzárni napjainkban a gyerekeket az ilyen eszközöktől, pláne a pandémia időszakában? A Psychology Today cikke ezt a témát járja körül.

A virtuális világ vált a legfontosabb kapcsolódási ponttá

Megdöbbentő kutatási eredmények gyerekekről A 11 és 15 éves kor közötti dán iskolások csupán egynegyede végez legalább egyórányi aktív testmozgást naponta.

A koronavírus okozta bezárkózás egészen más hatással lehet a felnőttekre, mint a gyerekekre. Egy 11 éves számára az elmúlt két év az egész életének csaknem ötödét teszi ki, szinte alig emlékezhet azokra az időkre, amikor még nem a járvány határozta meg az emberek mindennapjait. Habár a felnőttek azt gondolják, a kütyük nyomkodása miatt kevesebb időt töltenek el a barátaikkal, a valóságban az internet és az okoseszközök jelentik a legtöbb esetben az egyetlen kapcsolódási pontot számukra. A járvány csak ráerősített az elmúlt években már tapasztalt tendenciára, melynek során a technológia minden eddiginél jobban beépült a hétköznapjaikba, és a szociális életük jelentős hányada is a virtuális térbe költözött át. A képernyőidő lecsökkentésével, vagy teljes tiltásával ez a szociális felület lehetetlenülhet el sokuk számára.

Fontos azonban, hogy a képernyőidő is kontrollált módon történjen, amihez elengedhetetlen, hogy beszélgessünk róla a gyermekkel. A szülők sem ringathatják már magukat abba a kényelmes képzetbe, hogy a gyerek biztonságban van a kijelző előtt, hiszen itthon van, senki sem árthat neki. Az internetes közösségi oldallal kinyíló világ sajnos nem csak a barátoknak ad mozgásteret, hanem olyanoknak is, akik visszaélhetnek egy gyerek tapasztalatlanságával és bizalmával. Fontos ezért beszélgetni velük a közösségi háló esetleges kockázatairól is, hogy ők is időben felismerjék és jelezhessék a bajt.

A teljes tiltás helyett érdemes kreatívan felhasználni ezeket az eszközöket. Fotó: Getty Images
A teljes tiltás helyett érdemes kreatívan felhasználni ezeket az eszközöket. Fotó: Getty Images

Emellett fontos kiemelni, hogy a képernyőidő igenis lehet hasznos, fejlesztő, ha a megfelelő oldalakat és programokat használja a gyermek. Rengeteg olyan szoftver létezik már, amely egészen fiatal kortól segít a gyerekek nyelvi, motorikus fejlődését, elmélyíti a különböző készségeiket: rajzolhatnak, sőt épületeket tervezhetnek, egyszerű matematikai számításokat végezhetnek el a játékokban, ami aztán az iskolában elsajátítható tudásuk alapját is képezheti.

Nélkülözhetetlenné vált a digitális tudás

Mindez olyan, digitális technológiára épülő tudást adhat a gyerek számára, amire valószínűleg a későbbi élete során is szüksége lesz. A Capital One által finanszírozott 2017-es kutatás szerint a középszintű állások 82 százaléka igényel digitális készségeket, a fejlett digitális ismereteket igénylő munkakörök pedig átlagosan kétszer annyit fizetnek. A számítógépes ismeretek a jelenlegi munkaerőpiacon már alapvető elvárásnak számítanak, a digitális analfabétizmus pedig rengeteg ember elhelyezkedését lehetetlenítheti el. Ennek ellenére az iskolai informatika oktatás továbbra is csak jelképesnek mondható a legtöbb intézményben, a gyerekeknek pedig máshonnan kell összeszedniük az ehhez szükséges tudást.

Más kutatások azt is kimutatják, hogy a diákoknak a digitális készségek alapjaira van szükségük ahhoz, hogy sikeresek legyenek az úgynevezett STEM tantárgyakban (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika). Mindez azért is fontos, mert a STEM-tárgyakhoz köthető munkalehetőségek bővülése messze meghaladja például a humántudományokhoz kapcsolódó munkakörökét. A gyerek tehát hosszú távon is sokat profitálhat abból, ha a digitális ismereteit korai életkortól elmélyíti.

Talán a fiataloknak borsódzik a háta a zöld tábla előtt magyarázott számtantól, de csillogó szemmel követhetnek egy szintén matematikai készségeket igénylő Minecraft-építmény összerakását, vagy ügyesen illesztenek hangsávot videók alá, esetleg állítják be az okoslámpát úgy, hogy a kedvenc daluk ritmusára pulzáljon különböző színekkel. Az efféle, felnőttek által talán haszontalannak gondolt tevékenységek is felvértezhetik őket azokkal a digitális ismeretekkel, amelyekre a későbbi karrierjük épülhet majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!