Furcsa csontvázra bukkant egy futó

A dorogi erdőben egy faágak közé szorult csontvázat vett észre egy terepfutó szombaton.

Egy terepfutó egy rejtélyes csontvázra bukkant a dorogi erdőben szombaton - olvasható a Kemma oldalán, ahol a fotó is megtekinthető a furcsa leletről.

"Tiszta Jurassic park, megosztottam a közösségi oldalamon a fotót és az ismerőseim azonnal elkezdtek találgatni, hogy mi lehet. Természetesen a dínó csontváz sem maradhatott ki. De persze a legtöbben a vaddisznó, szarvas, ló tippet adták" - mondta a lapnak Simonyi Nikolett.

Megkérdezték Szabó Kálmán vadászt is az ügyben, aki szerint egy szarvas maradványaira bukkant a futó.

Egyértelműen szarvas, azonban az ivarát már nem lehet megtudni, mert nincs meg a feje. Ha bika volt, akkor elvitték az agancsát. Kutya, vagy sakál meghajtotta és a menekülés közben át akart ugrani a fa két ága között, de végül beszorult.

A csontváz nagy részét a ragadozók már széthordták, a maradékot pedig teljesen lecsupaszították. Jól látszik, hogy már a moha is elkezdett megtelepedni rajta, így biztos, hogy több éve már ott van és a mérete alapján felnőtt példány lehetett" - magyarázta a szakember.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!