A Budapestet övező agglomerációs gyűrű népszerűsége nem újdonság, bizonyos előzményei nagyjából száz évre nyúlnak vissza. 2000 után egyre többen költöztek ki, majd a 2010-es évek válságidőszaka stagnálást hozott. Az újbóli fellendülés, majd a covid rendkívüli állapotai ismét növekedésbe torkolltak, ami a mai napig tart – írja a Portfólión Baranyai Zsolt, a HÉTFA Kutatóintézet elemzője.
Számtalan lakópark nő ki a földből
A keresleti nyomást új parcellázásokkal, lakóparkokkal, egyre sűrűbb beépítésekkel ellensúlyozzák. Ennek a leglátványosabb eredménye elsőre a települések növekvése, szétterülése, ami ugyan önmagában is számos problémát felvet, mégsem a puszta terjeszkedés jelenti az egyetlen kihívást. A kimagasló ütemű népességnövekedéssel markánsan nő az óvodai és iskolai létszám, a közművek terhelése – melyek fejlesztése szinte minden esetben túlmutat az egyes települések mozgásterén.
E tervezésre viszont igen szűk a mozgásterük, hiszen a közműszolgáltatók egy része nem települési fenntartású (ahogy az iskolák sem), de a saját ágazatok – mint az óvoda vagy a csatornahálózat – komolyabb fejlesztései is gyakorta bőven meghaladják anyagi mozgásterüket. Mivel Európában, így Magyarországon is elég alacsony a születések száma, növekedés, ennek megfelelően, kizárólag bevándorlással történhet, mértékét pedig két tényező határozza meg: hogy mekkora a bevándorlás, illetve hogy mennyire alacsony a természetes reprodukció. A budapesti agglomerációban mindkét érték viszonylag magas: a teljes termékenységi arányszám például 1,67 (szemben az országos 1,59-cel vagy a budapesti 1,17-tel). Jelentősek ugyanakkor a területi különbségek: a centrumhoz közelebb fekvő, jobb közlekedési lehetőségekkel bíró települések markáns növekedést tapasztalhattak, míg a periférikusabb települések inkább fogyatkoznak.
Az agglomerációban már több a fiatal
Hogy elsősorban kisgyermekes családok költöznek az agglomerációs övezetbe, azt az adatok is alátámasztják. Ha a teljes népességváltozást ábrázoló térképet összevetjük a fiatalok arányát ábrázoló térképpel, igen hasonló mintákat láthatunk, azaz ahol jobban nőtt a népesség, ott egyúttal magasabb is lett a 14 év alattiak száma. Elsősorban kisebb településekre igaz, hogy a hirtelen nagyarányú kiköltözés össztelepülési szinten is látványosan emeli a gyerekek arányát. A települések lehetséges növekedése, fejlődése sok szemponttól függ – közlekedési adottságok, infrastrukturális háttér, intézményi ellátottság és így tovább. Mégis talán a földrajzi adottságok a legfontosabbak, melyek alapvetően határozzák meg a települési lehetőségeket. A centrumtól való távolság, a zöldterületek aránya és közelsége, a fő közlekedési hálózatok elérhetősége mind fontos szempont.
Az agglomeráció népességének gyors növekedése és demográfiai átalakulása megváltoztatta a közszolgáltatási igényeket. Sok esetben a területek felparcellázása és beépítése gyorsabban valósult meg, mint a megfelelő közmű- és úthálózat kiépítése, a települések nem voltak képesek lekövetni a fejlesztésekkel a lakosság növekedésének ütemét. A gyerekek számának növekedése magával hozta az intézményi kapacitások bővítésének igényét, esetleg újak építését. Az egyre nagyobb népesség egyre nagyobb forgalmat generál, ami sürgetővé teszi a közúti kapacitások és a közösségi közlekedés fejlesztését. Ezek a kihívások mind meglehetősen forrásigényes megoldásokkal kezelhetők, melyek léptéke túlmutat az önkormányzatok zömének mozgásterén.
Az agglomerációs övezet népességrobbanásából fakadó problémák több irányból is megközelíthetők, de mindenhol a helyi adottságoknak és a térségi összefüggéseknek megfelelően mérleglendő, milyen megoldások mutathatnak előre. A leginkább kézenfekvő gondolat a hiányzó infrastruktúra pótlása. Szabályozási eszközökkel is viszonylag egyszerűen korlátozható a beépíthető területek mérete és sűrűsége. De szintén szabályozási eszközök terelhetik a népességnövekedést fenntarthatóbb, könnyebben kiszolgálható irányba.
