A nyugtának befellegzett – jön a mobilos vásárlás

Nagy változás jöhet jövő nyártól a boltokban: a papíralapú nyugta mellett 2024 júliusától már arra is lesz lehetőséged, hogy az okostelefonodra kérd annak digitális verzióját, az előzetes tervek alapján pedig 2028-tól minden vásárlásnál szükséged lesz a mobilodra is.

Fontos újításra derült fény a bolti vásárlások kapcsán: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy olyan rendszer bevezetését tervezi, ami – hosszú évek átmeneti időszaka után – előbb-utóbb teljesen megszünteti a papír alapú nyugtákat. Az e-nyugta 2024 júliusában indulhat el, az indulást követően négy évig tesztidőszak lesz, ezalatt párhuzamosan működik majd az e-nyugta és a papíralapú nyugta intézménye. A vásárlóknak nem lesz szükségük külön regisztrációra, csupán egy okostelefonra és egy applikációra – írja a Portfólió.

nyugta, blokk, számla, vásárlás
Már nem sokáig kapsz ilyet a vásárlás után. Fotó: Getty Images

A NAV rendszerében lesz elérhető, mire költöttél

A folyamat során a vásárló az applikáción megnyit majd egy QR-kódot, amelyet a pénztárnál leolvasnak. A vásárlást követően a nyugta felkerül a NAV-nál elérhető Nyugtatárba, a dokumentumok pedig innen lesznek letölthetők. A NAV nem fogja látni a vásárlók adatait, a kereskedő azonban igen – de csak a vásárló beleegyezésével. 

Budai Mátyás, az RSM Hungary adószakértője a Portfóliónak elmondta: az e-nyugta bevezetése mindenképpen felvethet jogi problémákat, különösen az adatvédelem és a vásárlói jogok területén, ugyanakkor pozitív hozadéka is van. Az e-nyugták ugyanis nem vesznek el, vagy rongálódnak meg úgy, mint a papír alapú társaik, ez pedig egyszerűbbé teheti a pénzvisszatérítés és az árucsere folyamatát. A szakértő megemlítette, hogy technikai akadályok is felmerülhetnek, hiszen többek között egy esetleges szerverleállás is hátráltathatja majd a folyamatot. Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezetője a témával kapcsolatban a portálnak elmondta, hogy a mobiltelefonos megoldás jó, a NAV pedig azokra is gondolt, akiknek nincs okostelefonjuk, hiszen 2024 és 2028 között átmeneti időszak várható. Bizonyos generációknak gondot okozhat majd a teljes átállás, 2028-ra azonban várhatóan szinte minden korosztály át fog tudni állni az e-nyugta rendszerére. Feltehetően még 2028-ban is lesznek olyanok, akik nem akarnak vagy nem tudnak okostelefont venni. Azt nehéz megmondani, hogy számukra mit javasol majd a NAV, a szakember szerint azonban lesz alternatív megoldás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.