További havazás várható

HáziPatika

Esőre és havazásra a következő napokban is számítani kell, és bár pénteken némiképp enyhül az idő, a hétvége kevés napsütéssel kecsegtet.

A naptárnak megfelelő időjárás várható ma is - napközben délen, délkeleten sok lesz a felhő, másutt erősen és közepesen felhős területek és időszakok egyaránt lesznek. A Dunántúl nyugati, északnyugati részén, valamint a főváros és Székesfehérvár térségében már reggel óta havazik, Fonyód és Dunaújváros környékén eső esik, míg az Alföld déli és északkeleti részén köd miatt korlátozottak a látási viszonyok. Az Útinform információi szerint télies útviszonyokra lehet számítani több alsóbbrendű úton Komárom-Esztergom, Somogy, Fejér és Nógrád megyében, továbbá a Tiszántúlon. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között várható - olvasható ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Csapadékos hétvége várható

Pénteken már csak elvétve várható havazás, elsősorban az ország délkeleti, felhősebb területein, észak-nyugaton már tartósan kisüthet a nap. Estétől azonban észak, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, majd havazás kezdődik. Az északi, északnyugati, majd a nyugatira forduló szél a Dunántúlon és északkeleten megerősödik. Északkeleten hófúvás is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2 és -5 fok között várható.

A télies útviszonyok országszerte okozhatnak fennakadást
A télies útviszonyok országszerte okozhatnak fennakadást

A hétvége ennél borultabbnak ígérkezik, és országszerte csapadékra is kell számítani. Szombaton reggelig döntőn hó, napközben délnyugat felé haladva egyre inkább havas eső, eső valószínű, néhol esetleg ónos eső is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +6 fok között várható, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. Hasonlóan alakul majd a vasárnapi időjárás is, kezdetben szórványosan, estétől többfelé fordulhat elő vegyes halmazállapotú csapadék.


Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +13 °C
Minimum:
-2, +5 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt az északkeleti tájakon tartósan megmaradhat a köd és az alacsonyszintű rétegfelhőzet, az ország más részein változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag