Mutatjuk, hol csaphatnak le heves zivatarok

HáziPatika

Fokozatosan gyűlnek az égen az esőfelhők, amelyek egy kis lehűlést hoznak a nyárias meleg után. Zápor, zivatar, egyes helyeken jégeső is kialakulhat.

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhőzet-növekedés, ezzel együtt pedig esőre, záporokra, zivatarokra is egyre több helyen számíthatunk. Az északkeleti megyékben azonban még sok napsütés valószínű, és ott csapadék is csak késő délutántól, estétől fordulhat elő - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzésében. A szél délnyugatira, az Északnyugat-Dunántúlon északnyugatira fordul, megélénkül, néhol megerősödik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. Az intenzív zivatarokat felhőszakadás, 60-80 km/h-s sebességű viharos széllökés, valamint nagyobb méretű jég kísérheti. A legmagasabb nappali hőmérséklet a csapadékosabb nyugati tájakon 16, 21, máshol 22 és 28 fok között alakul. Késő estére 12 és 19 fok közé hűl le a levegő.

időjárás előrejelzés eső vihar zivatar zápor jégeső tavasz
Többfelé lecsaphat a zivatar, ne hagyjuk otthon az esernyőt! Fotó: Getty Images

Este többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, egyre inkább az ország középső észak-déli sávjára helyeződik át a zivatartevékenység. Több helyen számíthatunk további záporokra, zivatarokra, egyes részeken az eső is eshet. A nyugatias szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében szélerősödés is lehet. A hőmérséklet hajnalban 8 és 14 fok között alakul.


Marad az eső és a viharos szél

Rövid napos időszakok mellett csütörtökön nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható. Többfelé lesz eső, zápor, zivatar, utóbbira legkisebb esély az északnyugati megyékben van. Legtöbb csapadék északkeleten valószínű. Az ország nagy részén a nyugati, délnyugati szelet kísérhetik élénk széllökések, az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél meg is erősödhet. Zivatar térségében a szél viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban hétfon délelőtt általában csak kevés felhő lesz az égen, csapadékra nem kell készülni.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag