Erős hajnali fagyok jönnek

HáziPatika

Kellemes tavaszi napok állnak előttünk. A hét hátralevő részében főként a napsütés fog dominálni, számottevő csapadék nem várható.

Kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett alapvetően sok napsütésre számíthatunk ma délután - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzésében. Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkülhet, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8-13 fok között várható. Éjszaka többnyire derült marad az idő, csapadék nem lesz. A levegő hőmérséklet késő estére mínusz 3 és plusz 2, hajnalra mínusz 1-6 fokig hűl vissza. Fagyzugos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

Igazi tavaszi időjárás várható az elkövetkező napokban
Igazi tavaszi időjárás várható az elkövetkező napokban. Fotó: Getty Images

Holnap is derült idő várható, az Alföld egy részén képződhet esetleg gomolyfelhőzet, de csapadék ott sem valószínű. Az Észak-Dunántúlon megélénkülhet a délnyugati, déli szél. A nappali csúcshőmérséklet 11-15 fok között alakul. Pénteken eleinte ismét tiszta lesz az ég, a déli óráktól azonban északnyugat felől megnövekszik a gomolyfelhőzet, illetve délnyugatiról északnyugatira fordul, több helyen meg is erősödik a szél. Csapadék ezzel együtt nem várható. Napközben a hőmérséklet 13-17 fokig emelkedik.


Ami a hétvégét illeti, szombaton elfordulhat egy-egy zápor. Az északi, északkeleti szél megélénkül, valamint a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben meg is erősödhet. Vasárnap már derült, száraz idő lesz többfelé élénk széllel. A nappali maximum a hétvége mind a két napján 11-16 fok között várható.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+17, +22 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a napos időszakok mellett növekedni kezdenek a gomolyfelhők, egy-egy zápor is kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag