Erős széllökésekre készüljünk, havazhat is

Többnyire borult, felhős idővel zárjuk a hetet, csupán szombaton lesz lehetőségünk kiélvezni a hosszabb napsütéses időszakokat. Eső és hó is jöhet, a szél pedig különösen erős lesz.

Pénteken már az ország keleti részén is beborul az ég, arrafelé vonul a nyugat felől érkező csapadékzóna. A csapadékhullás nyugaton esővel, máshol havas esővel és havazással indul, ám napközben – északkelet kivételével – egyre inkább az eső válik majd jellemzővé. A havazás után a legtöbb helyen csupán átmeneti, gyorsan elolvadó hóréteg alakul ki.

egy nő esernyővel sétál a hóesésben
Többnyire borult, felhős idővel zárjuk a hetet, havzás is jöhet. Fotó: Getty Images

A délnyugati, késő délutántól pedig a nyugatira-északnyugatira forduló szelet egyre nagyobb területen kísérhetik erős, helyenként viharos lökések. Délután +1 és +8, késő este pedig -1 és +7 Celsius-fok közötti értékeket mutathatnak majd a hőmérőkolvasható a Kiderül előrejelzésében.

Pénteken késő délután, illetve este az északnyugatira forduló szelet főként az Észak-Dunántúlon, a főváros térségében és esetleg a középső országrészben kísérik majd viharos lökések. Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyére, valamint Budapestre is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a széllökések veszélye miatt. A legerősebb széllökések a 70 km/h-t is meghaladhatják. A Dunántúli-középhegység és a Börzsöny magasabban fekvő részein viszont akár 90 km/h-snál erősebb lökések sem kizártak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére pedig havazás miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A várakozások szerint 12 óra alatt akár 5 centimétert is meghaladó friss hó hullhat.

Hétvégi kilátások

Szombaton napközben már határozottabban szakadozik a felhőzet. Felhőátvonulások és többórás napsütés várható. Egyre kevesebb helyen valószínű csapadék, de azért néhol még lehet részünk esőben, havas esőben, északkeleten pedig hóban is. Az északi, északnyugati szelet erős, nagy területen viharos lökések kísérik – egyes megyékre erre a napra már másodfokú figyelmeztetést is kiadtak, ami 90 km/h-snál erősebb lökéseket jelez előre. Kora délután -1 és +6 fok között alakulnak majd az értékek – északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton pedig a legenyhébb az idő.

Vasárnap az ország nagy részén gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, nyugaton viszont még lehetnek erősebben felhős területek is. Számottevő csapadék nem várható, csupán a nyugati határ közelében és a Duna-Tisza közén fordulhat elő helyenként kisebb havazás, hózápor. A maximumok -3 és +3 fok között alakunak.

-9 fokkal indulhat az új hét

Hétfőn még mindig változóan felhős időre számíthatunk, az ország nagy részén viszont többórás napsütésre is készülhetünk. Számottevő csapadék ezen a napon nem valószínű, az északi szelet viszont még mindig kísérhetik helyenként erős lökések. Hajnalban általában -4 és -9 fok közötti minimumok várhatóak, de északkeleten akár még ennél hidegebb is lehet. Kora délutánra -3 és +3 fok közé melegszik a levegő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!