Orvosmeteorológia: szeles hétvégére számíthatunk

A hidegfront elvonult, a következő napokban így kevés csapadék mellett sok napsütésre van kilátás a meteorológusok szerint.

Ma még előfordulhatnak záporok, néhol az ég is megdörrenhet, főként a nap első felében és a déli országrészben. Ezt leszámítva változóan felhős idő várható, illetve néhány órára a nap is kisüt – olvasható a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala előrejelzésében. Északkeleten továbbra is élénk lehet a délnyugati, déli szél, sőt, néhol meg is erősödhet. Másutt mérsékelt légmozgás valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul, majd késő estére 8-13 fokig hűl vissza a levegő.

A frontérzékenyek számára jó hír, hogy a nap folyamán fokozatosan megszűnik a hidegfronti hatás. Emellett ma a legtöbb helyen a szél is csillapodik. Az előrejelzések szerint azonban jövő héten kedden újabb front érkezik.

Holnap eleinte sokfelé beboríthatja a hajnalban képződött köd az északkeleti tájakat, másutt viszont – fátyolfelhők mellett – többórás napsütés várható. Északkeleten néhol szitálás, gyenge eső is kialakulhat. Sokfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, a Dunántúlon akár erős lökések is előfordulhatnak. A nappali csúcshőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, de az északkeleti határ közelében ennél hűvösebb lehet.

A jövő héten visszatérnek az esőfelhők

Ami a jövő hét kezdetét illeti, fátyolfelhők mellett hétfőn is általában többórás szűrt napsütésben lehet részünk. Elsősorban nyugaton, északnyugaton lehet vastagabb a felhőzet az ország felett. A csapadék esélye ezzel együtt alacsony. Megerősödhet viszont a déli, délnyugati szél, különösen a Dunántúlon. A hajnali 7-15 fokos minimumok után napközben 17-23 fokig melegszik a levegő – ismét északkeleten lesz hűvösebb az idő.

Kedden eleinte változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. A késő délelőtti, déli óráktól aztán vastagabb frontfelhőzet érkezik nyugat felől. A nap második felében már többfelé számítani lehet esőre, záporra. Néhol egy-egy zivatar is kialakulhat. A déli, majd az északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet délután 17 és 24 fok között alakul, délkeleten a magasabb értékekkel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!