Orvosmeteo: tovább áztat minket a mediterrán ciklon

Többnyire borús, esős idővel zárjuk a hetet. A napi csapadékösszeg szinte az egész országban meghaladja a 20 millimétert.

Az ég jellemzően borult lesz felettünk, délutánra már az északkeleti határnál összegyűlnek a felhők. Északkeleten kezdődnek az esőzések, de késő délután már csaknem az egész országban készülni kell esőre, záporra – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Budapestre, valamint Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Komárom-Esztergom, Tolna, Nógrád, Pest, Bács-Kiskun és Heves megyére vonatkozóan elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a nagy – 20 millimétert meghaladó – mennyiségű eső miatt, Baranyában pedig zivatarokra is készülni kell. Fejér és Somogy megyében ugyanakkor másodfokú riasztás van érvényben: ez azt jelenti, hogy a Dunántúlon helyenként akár 30 millimétert is meghaladhatja a napi csapadékösszeg. Somogyban szélerősödés, villámlás és jégeső is kísérheti a csapadékot.

A Dunántúlon lesz a leghidegebb

A keleti, délkeleti légmozgás sok helyen megélénkülhet, néhol pedig meg is erősödhet. A legenyhébb délutáni órákban 12 és 23 Celsius-fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők. A Dunántúlon lesz a leghidegebb, Szabolcsban pedig a legmelegebb. Késő estére 11 és 15 fok közé hűl a levegő.

esőben sétáló család
Az esernyőről és esőkabátról ne feledkezz meg! Fotó: Getty Images

A május 14-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -2,1 Celsius-fokot 1980-ban, Gödöllőn jegyezték fel. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig Kaposvár tartja az 1945-ös eredményével, amikor 34 Celsius-fokot mutattak a hőmérők.

Így indul az új hét

Hétfőn is még többnyire erősen felhős időre van kilátás. Esőre, záporra, helyenként beágyazott zivatarra is számíthatunk. A keleties szél időnként élénkké válhat, zivatarok idején akár erős lökéseket is produkálhat. Délután 16-22 fokot mérhetünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Eleinte általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek, és a nyugati tájakon néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.